Iskola, amit csatamező. Az amerikai álomért ennyire meg kell küzdeni, már ilyen fiatalon. Nem titkolom, hogy nekem igenis tetszik az, hogy a fiatalokat már a középiskolában vezetői szerepkörrel bízzák, legalábbis, ami az angolszász iskolai berendezkedést illeti. Ez Magyarországon a felsőoktatásban jellemző (HÖK), de a középiskolában nem nagyon. Talán azért, mert a követelmények az elméleti tudás szélesítésére nálunk nagyobb hangsúlyt kapnak és kis hazánkban nem működik az ösztöndíj rendszer. Amerikában viszont igen és ez a film ezt hivatott bemutatni. Adva van egy diákújságíró, aki Columbo-s ballonkabátjában és Kovács elvtársos aktatáskájával, rágógumival a szájában glosszál az iskola falain belül és egy dolgozat ellopási ügy hátterét kívánja felgöngyölíteni. Annyira vérszegényen kezdődik a történet, hogy majdnem abbahagytam a film megtekintését, de végülis kíváncsi voltam, hogy mit hoznak ki belőle és ugyan nem egy leendő klasszikussal van dolgunk, azért mégis megállja a helyét a középszer középső részében. Az színészi alakításokról nem beszélnék ennél a mondatnál többet, mert nincsenek. Egyedül Bruce Willis (az egyik, a két felnőtt karakterből, mivel több nincs, a másik a Michael Rapaport által játszott kosárlabdaedző), mint iskolaigazgató, volt iraki veterán az, aki átmentette a kemény John McClane figuráját ebbe a szerepbe, érdemel egy jó indulatú 4-est. Csak azoknak ajánlom ezt a filmet, akik annyira unatkoznak vagy annyira másnaposak, hogy nem tudják máshogy elütni az időt.  Pedig még Misha Barton melleit is megcsodálhatjuk egy jelenetben vagy kettőben, de ez sem elég arra, hogy nálam 4/10-nél jobbat kapjon.

A nap csaja viszont, a filmben szép, de szebb napokat látott a Narancsvidéken, Mischa Barton: 

Van, aki szereti, van, aki nem. Odamondós, alpári, de mégis kedvelhető a sorozat. Ami a The Simpsons-ból kimaradt és cenzúrázott, az a Family Guy-ban benne van. Na de nem is ezért írok én róla, hanem azért, mert készült belőle egy 54 perces változat is A Birodalom visszavág történetére felfűzve. Aki nem bírja azt a fajta humort, amit a sorozat képvisel, ne is olvasson tovább, mert nem fognak neki tetszeni a következő sorok.
Minden benne van, ami a klasszikus mese klasszikus folytatásában szerepel, de természetesen kicsavarva, megforgatva, átértelmezve és jól. Ez a lényeg, hogy jól. Volt, amikor felröhögtem, ami elég régen esett meg velem. Alpári, mint már írtam, de ha amerikai lennék, akkor több viccen is nevethettem volna, mert hogy minden kockája valamit kifiguráz. A sorozat szereplőinek Star Wars-os karaktereinek kiválasztása zseniális, nagyon eltalált. A szövegek remekek és mindenkinek azt ajánlom, hogy eredeti nyelven nézze meg, mert úgy az igazi (mint majd minden film). Vannak persze hibái, amelyeket egy Star Wars rajongó sem bocsátana meg (talán még magát ezt a filmet sem), de ezek a hibák mind arra utalnak, hogy lehet egy igazi, majdhogynem isteni magasságokba szökött alkotást is egy kicsit megalázni.
Azért, mert a sorozat még annyira nem ismert és nem mindenkihez szól, sőt véres vitákat gerjeszthet, de nem szeretjük az erőszakot: 7/10.
 

A sok munka miatt kicsit elhanyagoltam az írást, de most pótolom, ezért sok postot kaptok egyszerre. Nem időrendben, de nézzük, mi is került terítékre az utóbbi néhány napban.

A címben szereplő filmmel kezdem. Nagyon és nagyon és nagyon kellemes meglepetés volt a George Clooney főszereplésével készült keserédes vígjáték, aminek a történetével nem tudom mennyire vagytok tisztában. Van egy fickó, aki azzal foglalkozik, hogy embereket rúg ki azok helyett, akiknek a dolga lenne. Jól teszi a dolgát, de a technikai újítások miatt videokonferencia szerűen, helyváltoztatás nélkül (gazdasági okok miatt) akarják ezt a szakmát tovább űzetni vele. Ez neki nem tetszik, hiszen, mint ahogy a történetből kiderül, ő úgy érzi magát a legjobban, ahogy éppen van.
A sztoriról ennyit, mert többet elárulni vétek volna. Az viszont nem titok, hogy egy rendkívül ügyes rendezővel van dolgunk, akik ugyan nem szájbarágósan (mint ezt már az amerikai alkotásoknál megszoktuk), hanem kellő ritmusérzékkel adagolja a vígjáték és dráma elemeit olyan nagyszerű szereplőgárdával, amelyet nagyon régen  nem láttunk. Vera Farmiga már régóta kedvenc és ebben a filmben olyan szinten hat a férfi lélekre, hogy legszívesebben mi is olyan életet élnénk, ahol ilyen nővel akadhatunk össze, perszer azért ő sem egy angyal. Anna Kendrick-en egyáltalán nem látszik a tapasztalatlanság a nagy nevek mellett, mert olyan erővel hozza a mai generációra jellemző, de annyira nem antipatikus 23 éves újoncot, hogy maximális korrajzot kapunk ezáltal. Ahogy a történet építkezik, úgy rajzolódnak ki előttünk a szereplők lélekrajzai, problémái és döntéseinek következményei. Nem kell megijedni, nem egy kőkemény drámáról van szó komédiával fűszerezett elemekkel, hanem egy filmről beszélünk, amelyik olyan, mint az élet. Keserédes. Olyan alkotással állunk szemben, amely végestábját is megnézzük, mert nem tudunk szabadulni a hangulatától és várjuk, hogy mi lehet még, pedig már mindent elmondtak, ami lehetett ebben a történetben.
Jason Reitman tud és remélem fog is még rendezni, mert ezzel a filmmel bebizonyította, hogy a 90-es évek végére és a 2000-es évek kezdetére jellemző vígjátékok minőségi romlása után, ő is hozzátett ahhoz, hogy ne tűnjön el a süllyesztőben ez a műfaj.  Ez egy romantikus vígjáték, férfiaknak (is). Remek szórakozás, amely elgondolkodtat és ha nem egyedül nézed, biztos, hogy a barátnőd, feleséged, barátod, férjed kezét megfogva, esetleg hozzábújva fogsz elaludni és rájössz, mi is a fontos az életben. Nálam, kérdés nélkül: 10/10.

A nap csaja pedig csakis Vera Farmiga lehet, nem más:

Asszed vicces? Asszed kőkemény? Asszed, hogy azért, mert szuperhősös, komédiába hajló akkor csak egy popcorn mozi? Mind a három kérdésre igen is és nem is a válasz. Viccesnek bizonyos értelemben vicces, kőkemény, mert vannak jelenetek, amelyek ezt mutatják és szuperhősös. Most akkor itt satufék. Miről is szól ez a film? Egy emberről, aki kicsit lassabban reagál, mint a többiek, de annyi képregényt olvasott, hogy magáról is azt képzeli, hogy a város megmentője lehet. Ez így még vicces, ugye? Asszed! Amikor viszont agyba-főbe verik, amikor a pszichiáter vallatja, amikor senki sem tiszteli, inkább kiröhögi, akkor már nem hiszed ezt. Ez egy melodráma vagy tragikomédia? Csak kérdezni tudok, mert nem tudom eldönteni, de az biztos, hogy nem egy olyan film, ami egy műfajba sorolható. Lassan hömpölyög a történet, de mindig van egy olyan felütés, ami miatt tovább nézed. Néha sajnálod is a főhőst, néha nevetsz rajta, de csak halkan, mert kínos egy vesztest kiröhögni. Ez a film azért készült el, mert kellett már egy pofon a minden évben a nagyvásznakon bemutatott abszolút hősöket legitimizáló alkotásoknak. Pókember csodálatos, Superman visszatér, Hulk rohadt dühös, a mutánsok pedig csak a jó ügyért harcolnak - legyőzhetetlenül. Defendor viszont megmutatja milyen az, amikor nemcsak szupererőd nincsen (igaz, a Punisher is olyan volt), de még szuperagyad sincs. Kinevetnek, de te nem adod fel, mert ez az egyetlen, magad által teremtett világ, ahol te lehetsz álarc nélkül. Mindannyian vágyunk rá, játszunk is a gondolattal, de nem tesszük meg.
Ha úgy vesszük, ez egy kamaradarab. Vannak ugyan mellékszereplők a filmben, de Woody Harrelson maga viszi az egészet és remekül teszi a dolgát. Nagyon tisztelem azért, hogy elvállalta ezt a szerepet, mert remekel benne és vállalta azt a kockázatot, hogy leírja magát...megint. Ez nem történt meg, csillagos ötös neki. 
Ez egy keserédes drámai vígjáték (?), akcióelemekkel ötvözve, amit meg kell nézz, hogy rájöjj: van célod az életben, nem vagy elveszett és mindig van valaki, aki segít a maga módján. Asszed rossz a film? Nem, de a lassúsága miatt nálam 7/10.

A nap csaja viszont Defendor segítője (a képre kattintva megtudod a nevét):

1990. Jonathan Demme úgy gondolta, hogy itt az idő és filmre vitte Thomas Harris (ex-FBI viselkedéskutató) regényét, ami gyökeresen kihúzta az akkori, hasonló műfajú próbálkozások alkotások korlátait. Leszerződtette Jodie Foster-t és Sir Anthony Hopkins-t a főbb szerepekre, miközben két, akkor még aranykorát élő aktort is felkért a meghatározó karakterek megformálására, név szerint Scott Glenn-t (karakterét egy igazi FBI ügynökről  - talán éppen Thomas Harris-ről mintázták) és Ted Levine-t (Buffalo Bill, a gyilkos szerepében).
Újat alkotott, kegyetlen naturalizmussal mutatta be azt, ami addig elképzelhetetlen volt. Itt ne csak a vértől csöpögő szcénákra gondoljunk, hanem magára a hangulatra. Talán a mai napig nincsen olyan film, amelyben úgy várod a jelenetet, mint itt, amikor Hannibal Lecter szerepel. Sir Anthony Hopkins ezért az alakításáért kapta meg az Akadémia elismerését, igaz összesen 26 percért, de az milyen 26 perc!
A folyamatos pszichológiai csavarok, a karakterek különböző személyes problémái és a gyilkos utáni hajsza egy percre sem unalmas, sőt egy kis hiányérzete mindenkinek van, mert Hannibal, a kannibálról nem sokat tudunk meg. (Ezt a hibát kijavították az évekkel későbbi "eredettörténetben".) A drámába hajló beszélgetéseket mindig jó időben, kellő arányérzékkel vegyíti a rendező a brutális jelenetekkel, amelyek cseppet sem öncélúak, segítve a történet fejlődését.
A zárás pedig egy epikus, egyáltalán nem happy end-del végződő, folytatást sejtető végkifejlet, ami után megtörtént az, aminek nem kellett volna: Készült egy folytatás, és hiába a neves, kultikus alkotógárda - Ridley Scott, Julianne Moore, Ray Liotta, Gary Oldman, Giancarlo Giannini,- meg sem közelítette az első film színvonalát. Pedig a könyv jó, ahogy mindegyik az.
The silence of the lambs nálam 9/10.
 

Na hát kedves filmrajongók és nemcsak Hölgyek! Készítettek egy filmet, amelyben a főzésé a főszerep. Készítettek egy filmet, amelyben Meryl Streep, Stanley Tucci és Amy Adams jutalomjátékát csodálhatjuk meg. Készítettek egy filmet, amelynek a hangulata annyira felemelő, hogy legszívesebben a konyhába rohannál és nekiállnál főzni. (Ha nem tudsz, akkor meg akarsz tanulni.) Készítettek egy filmet arról, hogy mit tegyél, ha semmilyen motivációd nincs az életben ki akarsz törni, le akarsz lépni az unalom és sablonosság egyenletesen kikövezett útjáról azért, hogy adj valami újat a világodnak és magadnak. Adj jó vacsorákat, célokat és szépséget a szürke mindennapoknak. Persze az árnyoldalakban rejtőző akadályokat le kell győznöd, rá kell jönnöd, hogy akit a párodnak választottál, igazi szerelem-e vagy nem, de ez mind egy olyan próbatétel, amit ha teljesítesz, életed végéig tisztában leszel magaddal. A közel két órás játékidő ezekre a kérdésekre a maga módján megadja a választ olyan bűbájjal, kedvességgel, egyedi hangulattal, amit nem felejtesz el egyhamar. A két főszereplő (a recepteken kívül) cseppet sem emelkedik a másik fölé. Ezért zseniális Meryl Streep és ezért bombasztikusan jó Amy Adams. Stanley Tucci...ő pedig mindig jó, többet nem is érdemes szólni róla.  A párhuzamosan hömpölygő, más idősíkon játszódó két történet egybecseng, de nem tudod eldöntetni, hogy melyik érdekel jobban, mert amíg az egyik hölgy sorsát figyeled, egy hang kezd el a fejedben suttogni, hogy mi is lehet a másikkal és ekkor váltás következik, máris megkapod amire vágytál - a történet párizsi vagy quenns-i folytatását. Nora Ephronról mindig is tudtuk, hogy remek rendező és most újra bizonyítja, hogy ért a szakmájához. Nemcsak a rendezést, de forgatókönyv megírását is magára vállalta és higyjétek el, nem vallott szégyent. A zene, a vágás, a történet (amely két igaz történetet fon össze) hibátlan. Talán még az is eszedbe jut, hogy Párizsba vagy Queens-be költözz. Készítettek egy filmet, végre, amit mindenkinek, nemcsak Hölgyeknek, de uraknak is nagyon ajánlok. Nálam 10/10.

A nap csaja ki is lehetne más ezek után, mint Amy Adams:

Merüljünk hát el a pokol bugyraiban és nézzük, mely filmek voltak a legnagyobb hatással a műfajra. A téma hálás, nem nehezen kivitelezhető és speciális effekteket nem igényel csak egy jó forgatókönyvet, jó világítást, kellően rémísztő zenét és egy jó befejezést. Az első film, amivel foglalkozunk egy igazi kalsszikus, igaz, nem a kifejezetten a mai trendnek beillő thirller, hanem inkább slasher movie, de minden féle képpen stílusteremtő.
John Carpenter (A dolog, Vámpírok) 1978-ban gondolt egyet és 33 000 dollárból leforgatta a néma gyilkos, Mike Myers történetét. A történet egy kisfiúról szól, aki október 31-én megöli a testvérét és annak fiúját, majd elkapják és bezárják. 15 évvel később azonban kiszabadul és visszatér, hogy befejezze, amit az intézet falai között tervezgetett.
"Az igazi gonosz" - hangzik el a Halloween - 20 évvel később című filmben. Az. Carpenter, Debra Hill-lel karöltve, egy olyan karaktert alkotott, akitől a mai napig rettegünk, és a filmet nem este nézzük meg, vagy ha igen, nem egyedül, de hogy égve hagyjuk az egyik lámpát éjszakára, az biztos. A néma és a lassú, csak sétáló gyilkos lelke a mai napig nem nyugszik, hiszen készült már belőle az előbb említett folytatás és remake is, ami mellett menjünk is el, mert nem ér, nem érhet fel az eredetihez. Ahhoz a filmhez, amelynek az első 10 perce, láthatóan vágás nélkül zajlik a szemünk előtt. Szakemberek azt mondják, mégis van benne 3 ügyesen elrejtett vágás, de én csak egyet megtaláltam, ha az egyáltalán. A sokkoló kezdő képsorok után a film nem áll le, folyamatosan szinten tartja a figyelmet és az adrenalinszintünket. Mike Myers arcát egyetlen kép erejéig láthatjuk csupán, soha többet nem veszi le a maszkját. (A maszk egyébként egy játékboltból való - Spock maszk volt eredetileg, de átalakították.)
Mérföldkő, amelynek zenéje is klasszikussá vált. A billentyűs téma mindig borzongással tölt el, a mai napig. Aki kedveli ezeket a filmeket, a Halloween mellett nem mehet el. BMint ahogy ez lenni szokott, készült belőle rengeteg folytatás, de második részen kívül a többi nem éri el az elvárt színvonalat.
Bevallom, nem tudok objektív lenni, mert ebben a műfajban nekem ez a favorit, éppen ezért nálam 9/10.
Egy olyan alkotással folytatjuk legközelebb, amely a thriller és a horror elemeit vegyítve egy új megvilágításba helyezte az elme és lelkibeteg gyilkosokról szóló filmeket.
 

Egy kérésnek teszek eleget azzal, hogy egy régebbi, de korántsem "klasszikus" filmről elmélkedem. Michael Bay, akinek sok akcióorgiát köszönhetünk, akart egy klónfilmet, abban az időszakban, amikor ezek a típusú filmek majdnem trenddé váltak.
Igazi Bay filmről van szó és habár a rendezőtől megszokhattuk a tágas, nagy látószögű képi beállításokat, állandóna mozgó staedy cam-et, ebben az alkotásban ugyan szintén él ezekkel a megoldásokkal, mégis szűkebben, személyesebb hangvételben teszi. A kameralencse szűrőzés, a hangeffeketek, a vágás mind Bay védjegyei és fellelhető, de mégsem egy Armageddon, Pearl Harbor féle "Hányszor mutassuk az amerikai zászlót egy filmben?" féle patrióta popcorn mozit készített.
A történet egyszerűsége megadja Mr. Bay-nek azt, amihez nagyon is ért: egy akciódús adrenalinlöketet rendezhetett, ami viszont némi morális kérdéseket is boncolgat. Ehhez a rendező még nem tapasztalt eléggé, ami abban is látszik, hogy a kezdéskor bemutatott kegyetlen bánásmód atmoszféráját (anyjától elszakítják a csecsemőt) bemutatását nem vitte végig a filmen. Néha felderengenek olyan jelenteket, amelyek akár kultstátuszba is emelhették volna a filmet, de a készítők visszaléptek.
Ebben az időben, amikor Ewan McGregor a blockbuster (Star Wars) utáni időszakát élte, nem volt nehéz őt, és a minden szerepet elvállaló (műfajtól függetlenül) Woody Allen múzsájaként számon tartott Scarlett Johannson-t leszerződtetni a filmre. A két színész között nagyon működik a kémia és nem vették félvállról a szerepet. Ahogy a főgonoszt alakító Sean Bean sem, aki mindig nagyon jól teljesíti a rászabott hálátlan feladatot. Őt azért emelném ki, (és még lesz valaki) mert a játékát látva az az érzésem támadt, hogy neki el is hinném, hogy egy üzletember (doktori diplomával) lehet ennyire számító, rideg, mégis érthető. Igazi ember, mint mindannyian vagyunk. A másik kiszemeltem a fejvadászt alakító Djimon Housou, aki laza elganciával és kellő erkölcsi tartással hozza azt a sablonos figurát, amit a szerep megkíván. Egyetlen összefüggést láttam erőltetettnek, mégpedig a tőle származó történelmi párhuzamot a rabszolgaság felszabadítása és a klónok szabadulása között. A film nem tökéletes, de mindenesetre az egyik legjobb Michael Bay kaland. Nálam 7/10.
 

A nap csaja pedig nem lehet más ezek után, mint a néha szép, néha nem, de itt magával ragadó Scarlett Johansson:

Nem jutok szóhoz. Ezt mindenkinek látnia kell. Nagyon rétegfilm, de annyira bájos, kedves, hogy a gyerekek imádnák a szereplőket, a felnőttek magukba néznének. Elgondolkodtató film, ami annyira furcsa, hogy nem tudsz vele mit kezdeni. nekem kétszer kellett megnéznem, hogy egyáltalán elfogadjam. A történet aranyos, de azért komolyan rávilágít olyan helyzetekre, amelyekkel talán egy szülő tud mit kezdeni és megérti. nekem ez ebből a szempontból nem megy, hiszen nem vagyok családos ember. Viszont a film mindenre választ ad és egy nagyon szép lezárást is tartogat a nézőknek. Vigyázat, mert komoly függőséggel vagy utálattal szembesülhetsz, ha megnézed. Több sort nem is írok róla, csak egy kijelenteni valóm van: Nézd meg! Kötelező darab! Nálam 9/10.

Spike Jonze (Where the wild things are) készített egy rövidfilmet, amely annyira bájos és a neten végignézhető, hogy nem érdemes kihagyni. A sztorit nagyon eltalálták, a rendezés egészen lenyűgöző. Mindenkinek, aki...nem, nincs kivétel, mindenkinek. Nálam 10/10.
Ajánlom, hogy a facebook-os megoldást is vegyétek igénybe.  A képre kattintva eléred az oldalt.
Az imdb-n: I am here

 

Úgy tűnik, a mesék hete van, így a serial killer sorozat majd csak ezután következik. Ahhoz ép és nem fáradt agy kell.
Vissza a témához. Igazi nagy baromság, igazi kitaláció. Megint kiderül, hogy az Olümposzra és az alvilágba is az USA-n keresztül vezet az út. Megjegyzem, az amerikaiak legalább öregbítik a hírnevük a marketing és a merchandising terén.
A film többet nem ér meg az elkövetkezendő pár sornál:
Vicces, de erőltettet, látvány rendben van, de lehetne jobb is a mai viszonyokhoz képest. Az adaptáció viszont teljesen követi a filmet, ami dicséretes. Egy szombat délutáni két órára alkalmas, de semmi több. Nagy hollywood-i színészek nincsenek, de Pierce Brosnan, Sean Bean (jobb sorsa is érdemes lenne végre), Catherine Keener, Joe Pantoliano élvezettel alakitják a rájuk osztott szerepet, még a kis megjelenéseket kiérdemlő Uma Thurman (talán a legnagyobb név),  Rosario Dawson és Steve Coogan is kitesz magáért, (vicces a szerepe) míg Chris Colombus (Home Alone, Harry Potter I. és II.) rendező gyoran összedobta ezt a filmet, mindenféle plusz nélkül. Nem is baj, de azért messze van a minőségtől.
Szigorúan gyerek felügyelete mellett! Nálam 5/10.

A nap csaja viszont kapcsolódik a filmhez:

Kicsit visszatekintettem a múltba, mert vágytam egy olyan filmre, amiben nincsen CGI, nem a látvány a lényeg, a színészeknek kell elvinni a filmet és van egy jó forgatókönyv. Megtettem egy hosszú utat és megnéztem a Tightrope - magyarul Kötéltánc,-  című Clint Eastwood filmet. A történet egy elvált zsaruról szól, aki egy kéjgyilkost akar elkapni, aki ráadásul mind olyan áldozatokat választ, akik valamilyen módon kapcsolódnak a nyomozóhoz.
Nagyon jó volt egy kicsit a nyolcvanas évek filmjeibe is belekukkantani. A kivtelezés, a zene mind, a mai filmekhez képest, amatőrnek tűnik, ahogy a vágás is, de a hangulat és a forgatókönyv, kisebb hibái ellenére megállja  a helyét. Sok fórummal, véleménnyel ellentétben, én nem untam magam egyáltalán, de egy nagy lehetőséget kihagyott a rendező és a forgatókönyvíró. Ez egy olyan pont, amit ma bármikor meg mernének lépni, pláne a Hetedik után: negatív befejezés. Clint Eastwood által játszott karakter egyáltalán nem egy teljesen pozitív figura, akit valamilyen szinten meg lehetett volna büntetni a forgatókönyvben. Nálam 7/10.
Ezzel a filmmel útjára indul a serial-killer filmek összehasonlítása. Mivel majd minden évben készítettek ilyen műfajú filmeket, ezért ez alapján lesz az összehasonlítás. Ha tudtok, írjatok ötleteket a következők mellé:
Halloween (slasher movie, igaz, de mérföldkő)
Tightrope (már elemeztük)
A bárányok hallgatnak
Copycat - Tökéletes másolat
Hetedik
 

A nap csaját is megkapjátok, de a téma miatt nem az erotikus fajta képet:

Előre jelzem, hogy ez egy MESE. Igen, nagy betűkkel. Végre egy igazi, hamisítatlan, sallangmentes mese. Éppen tegnap reggel néztem meg egy interjút valamelyik kereskedelmi csatorna reggeli műsorában arról, hogy egyre rövidül a gyerekkor, a fiúk, lányok nagyon hamar felnőnek. Ez a mozi viszont segít abban, hogy ez ne történjék meg olyan gyorsan. A karakterek adottak a jó szórakozáshoz. Van itt mentor, gonosz, labilis barátság, szerelem, humor és akció. Minden egyes elem szépen kivtelezve, életben tartva egy folytatás lehetőségét. A szörnyek felidézik a régi cirkuszi legendákat (szakállas nő, kígyóember, kétgyomrú művész, stb.), de egyben elegyíti a tradíciót a jelen filmek elvárásaival és cselekményvezetésével. Fontos szerepet kapnak, nemcsak hátteréül szolgálnak a fóvonalnak. Látszik, hogy szerették készíteni a filmet, tudták, hogy kiknek szól (szigorúan 12 éven felülieknek!), nem erőltettek bele felesleges szálakat, nem kezdtek el művészieskedni., az akciók szépen megoldottak, a játékidő sem hosszú, ami ma nagy érdem. Megmondom őszintén, hogy nagyon tetszett annak ellenére, hogy voltak hibái. A vágás furcsa, de egy idő után hozzászokunk. A főszereplő a jó oldalon nem hiteles, de a "legjobb barát" viszont nagyon eltalált casting munkának látszik. Az érdemet mégis két szereplő kapja a részemről: John C. Reilly, aki a mentort alakítja annyira parádésan, hogy lesett az állam. Látszik, hogy lubickol a szerepben. A másik, akit ki kell emelnem: Michael Cerveris. A főgonosz szerepében egy új, izgalmas sötét karaktert kapunk, aki, mint a főösszeesküvő nagyon meggyőző. Mindent összevetve, köszönjük meg ezeknek az alkotóknak, hogy tető alá hozták ezt az adaptációt, nem vallottak szégyent. Nálam a kisebb hibák miatt: 7/10.

A nap csaja pedig nagyon ott van, szerintem
(rákattintva nagyobb felbontásban is láthatod):

"Máskor tedd hozzá, ami te vagy és öntözd meg egy kis kreativitással is, Nimród fiam!" - mondhatná a fiktív vizsgáztató tanár, miután megnézte az Armored című Antal Nimród  filmet.
Semmi baj nincsen a következőkkel: színészválasztás, történet, zene. Mégis, sajnos, annyira rossz, de le kell írnom: nem működik. Száraz az egész, olyan, mintha egy, régen a Szív Tv-n ment, C (vagy rosszabb) kategóriás filmet néznék. Azért vagyok dühös emiatt, mert minden adott lett volna egy nagyon cool, nagyon ütős, kemény akciófilmhez, de nem jött össze. A fényképezés egy iparosmunka, Andrzej Sekula a Pulp Fiction-t ugyan szépen fényképezte, de csak annyira, hogy legyen képi anyag, hiszen filmről van szó. Ott nem számított. Itt igen, több kellett volna. Olyan beállításbeli hiányosságokat fedeztem fel, annak ellenére, hogy nem vagyok operatőr, hogy nem egyszer csaptam oda a karfára, miközben szörnyülködve néztem a filmet. Adott például egy autós üldözéses jelenet, amelyben a két pénzszállító "küzd" egymással. Rengeteg perspektíva lett volna a képi rögzítésre, nem történt meg a helyes választás.
Ötletek: Miért nem volt rossz idő? Nekem ez a sztori megkívánta volna a bajlósabb hangulatot, amit az eső teremtett volna meg. Miért nem voltak vérben jobban tocsogó, kegyetlenebbek a jelenetek?
A színészek közül látszik, hogy ki kacsingatott már az "A" státusz felé és ki még nem. Laurence Fishburne csak annyira játszik, amennyi gázsi ütötte a markát (gondolom nem annyi, mint a Mátrix-ért), Skeet Ulrich ugyan kitesz magáért, most, hogy végre elhagyhatta Jericho-t, és az egyetlen ember, akire azt mondom, hogy elégedett lehet a teljesítményével: Matt Dillon. Ő, az elkeseredett, kicsit dühös, de a film elején még  szimpatikus karakterből úgy csinál egy igazi szemétládát, hogy öröm nézni.
Viszont a zene nagyon jó, kellemes, eltalált minden jelenethez, ezért a zenei felelősök most megnyugodhatnak, nem kapnak rossz pontot.
"Nimród, Nimród, a Predators-hoz ennél több kell, és reméljük megoldottad!" - fejezi be értékelését a vizsgáztató. Nálam 4/10.

Ha már az egész filmben szépen süt a nap, akkor egy-két bikini modell elfért volna. Például ő is:

Vannak jó filmek, vannak rossz filmek és vannak olyan filmek, amelyek megtekintése alatt csak hunyorogsz, és nem érted, hogy mi történik körülötted. Így voltam én a Donnie Darko-val is, egészen a végéig, de az utolsó percekben minden megvilágosodott. A "The Box" esetében ez nem mondható el. Rengeteg szál van, amelyek, mint egy elgondolkodtató film esetében az elején nem szövődnek össze, de a játékidő elég kell, hogy legyen arra, hogy ezek a részelemek végül egy tiszta egészet adjanak ki. A film legnagyobb hibája, hogy ugyan erre törekszik, de erőlteti ezt. Az író és rendező úgy írhatta meg a forgatókönyvet, hogy mindig visszalapozott egyet, és rájött, hogy ezt vagy azt még meg kell magyarázni. Egy ügyes vizsgamunka esetében ez megbocsájtható, de Richard Kelly-től sokkal többet várunk. Nem elég. A hangulat nem egységes, egyszer a kertvárosi életérzés van az előtérben, egyszer a száraz amerikai 70-es évek motelvilága és az elnagyolt, szintén a 60-as, 70-es évekre jellemző sci-fi-os képi megjelenítése játsza a főszerepet. Emellett a karakterek nincsenek bemutatva, a legfontosabb szereplő (a "dobozos") egy sablonhegy. A színészi játékra nem lehet panaszunk, mindenki kihozza magából a legjobbat, de sok lehetőségük nincs arra, hogy többet tegyenek hozzá a karakter jelleméhez, mint amit a történet megenged. Ebből a filmből soha nem lesz kult-film, mert zavaros, vontatott, lezárás nélküli. Sajnos semmilyen hangulatra, semmilyen időben nem tudom ajánlani. Nálam 3/10. Máskor, ha lehet egy kicsit jobban odafigyelni a részletek egymással való kölcsönhatására és akkor talán kapunk még egy Donnie Darko-t.

Ebből a hangulatból csak egy igazán jó nap csaja tud kirángatni:

Animáció, de nem vicces. Illetve vannak pillanatai, de nem mindig az. Képzeljünk el egy jövőben játszódó Twist Olivér és Pinokkió történetet, vegyítve egy kis A.I. - Mesterséges Értelemmel, mind magas technikai szinten kivitelezve.
A film nem rossz, de ne számítsunk a mai napig divatos filmes áthallásokra, reflexiókra. Az alkotás a karaktereivel törődik, nem tesz mást, mint elmondd egy történetet.
Van itt főgonosz, van itt kétségek között örlődő apuka, vagány kiscsaj a térről (felszínről) és karakterek, akik érdekük szerint változnak.
Élvezhető, kellemes alkotás, de nem egy nagy durranás. Azon kívül, hogy szép a kivitelezés, nem zavaróan hosszú a játékidő, nem emelkedik ki a mai animációs filmek közül.
Kellett, hogy a kult manga is kapjon egy mozit. Korrekt munka, mondhatni hiba nélkül, egy majdnem filmtörténeti jelentőséggel bíró végkifejlettel (SPOILER főhős halála egy animációban), amit nem mertek végül bevállalni.
Nem lenne ezzel gond, de megmarad a középszerű filmek között. Nálam 6/10.

Viszont az egyik eredeti hang a mai napig jól néz ki:

2008. május - Egyiptom
Kommentár nélkül, a képek mindent elárulnak. Majd folyamatosan töltöm fel.

Brrr. Kezdhetném így is a kritikát, mert ugyan a film nem egy 100 %-os munka, de régen láttam olyan alkotást, amelyik ennyire felkavarja az embert. Talán Kubrick Ragyogása volt ilyen hatással az emberre, ha a fényképezés és a zene egyvelegét nézzük.
Kezdjük is ezzel. A zene minimalista, de kellőképpen festi alá az elmebeteg hangulatot. A zongora mélyebb hangjai szólalnak meg, miközben ezt kiegészítve a magas hangok is alátámasztják azt az atmoszférát, amit a készítők akartak. Mint önálló filmzene album, nem ajánlom senkinek, de a képekhez társítva csillagos ötös a zenei producernek, Max Richter-nek, akinek sikerült Robert Richardson képeihez igazítani a zenei hatást.
A történetről egy szót sem, csitt, hiszen egy mondattal mindent elárulnék, de a rendezés tekintetében vannak olyan elemek, amelyekek szót érdemelnek. Martin Scorsese egy olyan alkotó, akinek vagy szereted a filmjeit vagy menekülsz, ha csak meghallod a nevét. Amit itt művel egy olyan alkotó munkáját mutatja be, aki megpróbálkozott ugyan új dolgokkal, de nem vitte végig azokat. Vannak ismert kézjegyek, amelyeket le sem tagadhat, de alapvetően nem engedte el magát. Nincs is ezzel baj, mielőtt még rám támadna bárki is, hiszen a történet annyira kesze-kusza (akar lenni), hogy ide kellenek a klisészerű filmes megoldások. Szép munka, egy tapasztalatlanabb rendező biztos, hogy sok vállveregetést kapna. Ami viszont probléma, hogy a film nagyon sötét hangulatban kezdődik és a végére egy paradicsomi üdölőhelyen érzem magam. Ennek fordítva kellett volna lennie, illetve azt a bizonyos sötét tónust még inkább feketével besatírozva egy igazi remekművet kaptunk volna. A főszereplő emlékképei a film előrehaladtával egyre szörnyűbbek, amit viszont sikerült úgy megoldani, hogy tényleg kiráz a hideg tőlük. Ezzel kompenzálták is azt, amit az előbb hiányoltam, de nem teljesen. Ami viszont teljes erőbedobást mutat az a színészi játék. Leonardo DiCaprio élete egyik legnagyszerűbb alakítását nyújtja és ez nemcsak duma, miközben Mark Ruffalo sem szégyenkezhet, mert megállja a helyét. A két nagy öreg, Sir Ben Kingsley és Max von Sydow pedig megmutatják, hogy nekik tényleg a kisujjukban van ez a szakma. Akit viszont kiemelnék, mert már a második film rövid időn belül (az első a Harry Brown itt bővebben) amiben lenyűgözött: Emily Mortimer. Ez a nő tud gyönyörű és szürke is lenni, éppen az, amit a szerep megkíván.
A Scorsese-re jellemző brutalitás és vérben úszó képsorok most sem maradnak el és azt ajánlom, hogy a film megtekintése után ne maradjunk egyedül. Ez többszörösen is igaz, ha valaki éppen nincsen jó formában. Nálam ez a film 8/10.

A nap csaja pedig a már említett és részemről nagyon magas piedesztára emelt Emily Mortimer:
 

Pierre Morel. Rendezett egy Taken-t (várható egy folytatás), ami visszahozta az igazi, kőkemény, legitim önbiráskodást a vásznakra. Igazi gyöngyszem, nagyon eltalát színészvezetés és alakítás. Igazi akcióthriller. Gondolt egyet és maradt Párizsban, maradt Luc Besson is, mint ötletgazda és megpróbáltak valami újat kihozni egy régi szituációból. Adva van egy hivatalnok, aki nagyon szeretne titkosügynök lenni, aztán egy titkosügynök, aki nagyon szeretne egy sajtburgert. Na már most ők egy párost alkotnak, akik először kábítószer után indulnak, mjad kiderül, hogy terrorista fenyegetettség van. Konkrétan többen halnak meg a filmben, mint ahányan készítették, de ez a része nem is zavaró. Csak a motivációt nem értem, a két ember közötti kapcsolat annyira erőltetett, hogy ennél természetellenesebb nem is lehetne.  Erről pedig nem a színészek tehetnek. Jonathan Rhys Meyers jól alakít, nincsen vele  semmi gond, habár túl sok teret maga a karakter sem kap, így nehéz belőle bármit is kihozni. John Travolta viszont más eset. Ő lubickol (és önreflektál) a szerepében, néhol már a ripacskodás határát súrolja, de nem lépi át. Igaz, az akciók ott vannak, élvezhető a történet is, de a karakterek kidolgozása egy kicsit léha munkának tűnik. Ha bejön a pénztáraknál, lesz folytatás gondolom. Nem baj, megnézzük, egynek jó (kicsit jobb is), poszter nagy ötlet - kis James Bond utánérzet, ahogy a cím is. Nálam 6/10.

A nap csaja pedig Bridget Moynahan. A képre klikkelve nagyobb felbontásban is nézheted.

Amikor évekkel ezelőtt leültem megnézni az első részt, nem vártam tőle túl sokat. Aztán mégis sikerült kellemes érzésekkel felállni a képernyő elől. Egy film, amelyben (túlnyomórészt) csak nők szerepelnek és a műfaj a horror? Sok veszélyforrást tartogatott, de sikerült megoldani a problémákat. Kiderültek olyan személyek közötti konfliktusok, amelyek még rátettek egy lapáttal az egyébként is nyomasztó és kalusztrofób hangulatra. Ezt továbbvihették volna a második rész alkotói is, de nagy sajnálatomra nem tették. Igaz, kiderülnek újabb ellentétek, de a film legnagyobb hibája (pláne az első résszel szemben), hogy a különböző akciók között nem történik semmi, csak kúsznak-másznak a barlang járataiban. Nem vezet sehova történet struktúrája. Nincsenek dialógusok és az első rész túlélője nem hitelesen kemény. Nem hiszem el róla. A lények nagyobb hangsúlyt kapnak, ők teszik is a dolgukat, ahogy a látványtervező is mindent elkövetett, hogy ebből a szempontból ne okozzanak nekünk, nézőknek csalódást. A naturalizmus szelleme járt körbe a kreatív megbeszéléseken, mert volt olyan jelenet, amit én is alig bírtam végignézni.
A film viszont ott folytatódik, ahol az első rész abbamaradt. Az egyetlen (?) életbenmaradt szereplőnek vissza kell mennie, hogy miért, tudjuk, illetve nem tudjuk nem tudni, mert annyira a szánkba rágják, hogy 20 perc után a fotel karfáját ütögeted, miközben azt mondogatod, hogy "Oké, lépjünk már ezen túl!".
A befejezés pedig nem zárja le a történetet, tehát még egy rész várható. Azt kell mondjam, hogy sajnos, mert míg az első rész mind minőségben, mind anyagilag megverte az ugyanabban az évben kijött The Cave című filmet és új megvilágításba helyezte a klausztrofóbiát, mint filmes elemet, addig a folytatás sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Neil Marshall jobban tette volna, ha nemcsak executive producerként vesz részt, hanem meg is rendezi a filmet.  Nálam 4/10.

A nap csaja most a filmből lép elő, mert ő azért nagyon ott van:

Úgy tűnik a napjaim a sci-fi jegyében telnek az utóbbi időben. Tegnap este került sor a Moon című opuszra, amelyet kicsit félve kezdtem el nézni, (de) aztán csak sikerült kellemesen (is) csalódnom. A film történetéről semmi nem mondok, csak annyit, hogy egy Holdon játszódó "majdnem" kamaradarab. Az idézőjelet majd megértitek, ha megnézitek.
Szép film, jó film, depresszív érzéseket keltő film. Annak, aki átélte már, hogy milyen, ha nem is a Holdon, de az otthontól távol dolgozni, azt jobban meg fogja érinteni a történet, persze nem olyan következményekkel, amit a főszereplő átél. Sam Rockwell egész egyszerűen zseniális a magányos űrbányász szerepében, ahogy Kevin Spacey is igazi angol hidegvérrel adja hangját Gerty-nek, aki a 2001 - Űrodüsszeia HAL 9000-jének kistestvére is lehet. Persze ő inkább Ábel, mint Káin. A film nem is a magányt, hanem a kiszolgáltatottságot mutatja be, azt, hogy mennyire is vagyunk a pénznek, a hatalomnak és más embereknek alárendelve, ha a helyzet úgy hozza. Technikailag a film ezt majdnem jól perzentálja, de vannak olyan megoldások, amelyeket 2010-ben még egy kis költségvetésű filmnél sem nézhetünk el. A Holdat körülvevő űr, a kellékek mind jelzik, hogy annyira sem volt pénz, hogy ezeket tartós anyagból valósítsák meg és hihetőek legyenek. Na de félre a dorgálással a látvány miatt, mert a filmmel nemcsak összesen ennyi a probléma, nekem (habár fentebb írtam, hogy nem ejtek szót a történetről, de ennyit mégis csak kell) a cselekmény és a csattanó sem az igazi.
Duncan Jones ügyes, de nem végzett teljes munkát. Remélem a következő filmje, ami szintén ilyen elborult és szélsőséges lehet, majd elfeledteti velünk az itteni sztori csorbáit és több pénzből gazdálkodhat. Nagyon hangulatfilm, kellemes dinamizmussal, de egy idő után alábbhagy a lendület és az ezt helyettesítő várva várt katarzis elmarad. Nálam, az alakítás(ok) miatt 7/10.

Katarzist okozhat viszont a nap csaja:

Nehezen jutok szóhoz a tegnap esti vetítés után. Olyan sok minden van ebben a filmben, hogy csak kapkodtam a fejem. Igaz, nem nagyon akartam én többet annál, mint amit kaptam, csak egy kis agykikapcsolós, sci-fi horroros őrületre vágytam. Bejött. Ami az összehasonlítgatást (sokan teszik ezt különböző fórumokon) illeti, nem teszem, mert csak egy film jutott eszembe: Halálhajó (Event Horizon), de az is régen volt már.
Visszatérve arra, hogy miért is hunyorogtam sokat. A történetszálak ide-oda mászkálnak, nem tudom, ki, mit, miért tesz, csak annyit biztos, hogy mindenki túl akarja élni. Na de mit? Az első pertől kezdve mindenki retteg. Pedig akkor még nem is tudják, hogy mitől kell. A mutánsok megjelenése időben helyén való és egy kicsit a 80-as évek gothic stílusához köthető (Tim Burton-ös vagy Joel Schumacher-es világ).
Egy bajom viszont akad: nem tudom, hogy kik ezek, miért kerültek ide vagy ha régen emberek voltak, miért lettek ilyenek. Igaz, elmondják, de akkor sem tiszta az egész. A karakterek motivációja a régi sci-fi horrorok világát idézi: túlélni mindent, ami/aki szembejön.
Érdekes film, de nem várhatsz tőle túl sokat. Nagyon arra hajtottak, hogy elérje a kultstátuszt, de nem fogja, mert katyvaszos. Túl sok benne az elvarratlan szál, habár a vége nekem tetszik. Mondjon bárki bármit. Én nem számítottam rá. Ügyes próbálkozás, de ennél több kell, mert a sci-fi és horror és a sci-fi/horror-ok világában sok a legendás mű, ami magasra tette a lécet.Nálam ez a film: 4/10.

A nap csaja (habár nem éppen a meggyőző alakítása miatt, de a külső adottságai érdemeként): Antje Traue.

Először is: Aki nem bírja az angol kiejtést és London nem éppen turistacsalogató részeit (ok, azt senki sem akarja elviselni), annak nem ajánlom élből, mert ez a film nagyon angol. Éltem kint, igaz, nem a fővárosban, de bennem annyira visszahozta a kinti életérzést, hogy egyből visszavágyom. Persze nem oda, ahol a filmbeli történések zajlanak.
Na de beszéljünk a filmről. A Harry Brown egy igazi bosszúmozi. Nincs kompromisszum, nincs fennkölt mellékvágány, már a hangulat is csak a feszültségre koncentrál. Brutalitásban a Kill Bill-hez mérhető, színészi alakításokban pedig minimum az 50-es, 60-as évek nagy legendáihoz. Michael Caine megmutatja, hogy van élet a Batman-en túl is. A fényképezés annyira "angol" (száraz, minden giccstől mentes, hidegvérű, tárgyilagos), amennyire csak lehet. Nem egy amerikai blockbuster szintjén van, mert ez a film a kis közelikről, a száraz totáloktól és mint hangkeverés, a csendtől működik. Egy olyan filmélmény, amit nem lehet megismételni, de gyomor kell hozzá. Nemcsak a naturálisan bemutatott kivégzések, hanem az ezekhez vezető történetszálak miatt is. Fájdalommal, keserűséggel van tele minden kockája és elhiszem, hogy azon a bizonyos aluljárón nem mennék át nyugodt szívvel én sem. Majd megérted, ha megnézed. Első osztályú alkotás, és csak azért 9/10, mert rétegfilm. Nem mindenkihez szól, csak ahhoz, aki tudja magáról, hogy nem lesz utána letört és kötekedő, magyarul ketté tudja választani a filmet a valóságtól. Nem könnyű, de ajánlom, hogy a film után menj le egy pub-ba, kérj egy pint-et és csendben idd meg.

Ezzel befejeződött a bosszúmozik rovat. A sorrend nálam:

1. Harry Brown
2. Red
3. Edge of Darkness
 

A következő megmérettetés témája még várat magára (remake-ek, serial killer filmek,  majd még kiötlöm) de ha addig nem bírod, akkor menj moziba, bővitsd a DVD gyűjteményedet...

...vagy csak nézegesd a nap csaját:

Megnéztem. Újra meg fogom, mert elérte nálam azt a szintet, mint a Keresztapa és a Star Wars és az Indiana Jones. Egy évben egyszer mindig szánok időt ezeknek a remekműveknek. Avatar: sci-fi, mese, hőseposz, látványvilág. Minden együtt. Ha James Cameron, akkor nem biztos, hogy az alakítások viszik el a fimjeit, de egy biztos: a történet és a dialógusok sokat segítenek. Nem elszállós, jaj, de eredeti dialógusok, de előre viszik a történéseket. Egyszerű sztori, ami a hosszú játékidő ellenére nem unalmas. Van benne akció, nem kevés, szerelmi szál, árulás, majd megbocsájtás. Minden, ami kell. Ez jellemző Cameron-ra. Na és a látvány. 12 évet nem, de ebből az időből 8-at megbocsájtok neki, hogy nem készített film(ek)et. Leülsz, megnézed, ámulsz, bámulsz, de azért néha elszédülsz. Kicsit néha sok, de nem tudok olyan jelentet kiemelni, ami aztán hű meg há. Az egész film az. Le a kalappal. Na jó,  a  film végső csatája egyszerűen lenyűgöző, hibátlan.
A készítők azért hagytak egy-egy kiskaput, hogy folytathassák a történetet, ami azért Cameron-ra a Terminátoron kívül nem jellemző.
Sigourney Weaver-t pedig teljes szívből újra köszöntöm a filmek világában. Nagyon jó a karaktere a filmben és nagyon jól oldja meg. Kis Ripley utánérzés van. Na, de azt is Cameron-nak köszönheti - tudom Ridley Scott és Dan O'Bannon (nyugodjon békében) az eredeti,- de James Cameron kezei alatt lett ő az igazi, erős, néhol már cinikus Sárkányölő. Sam Worthington egyre ügyesebb, Michelle Rodriguez pedig mindig is vagány volt és ezt mindig is jól hozta, hozza. Giovanni Ribisi nekem kicsit fiatal a nagyfőnök, főgonosz szerepében, de nem zavaró, főképpen, ha azt nézzük, hogy manapság is huszon-harminc évesek vannak felsővezető szerepben. Stephen Lang igazi keménykötésű katona, akiről tényleg elhiszem, hogy a pokolra küldd, ha akar. Zoe Zaldana isteni, habár egyszer nem láttam emberi mivoltában, hiszen ő egy naivi, de akkor is. Wes Studi (örültem, hogy felismertem!) újra "törzsfőnököt" játszik, de most a jó oldalon és jól, mármint ha azt vesszük, hogy humánként nem szerepel.
A látványvilágról hozzám képest jóval képzettebbek írtak már és fognak is, de mint laikus: tényleg magávalragadó.
Egy a lényeg: nekem is kell egy icran!!!
Nem akarok többet írni, csak egy dolgot: Nézd meg! Miért? Ezért: 9/10.

A nap csaja pedig nem lehet más, mint a legdögösebb pilóta: