HTML

FLYVIKWORLD

A film elsősorban szórakoztasson, vizsgáztassa az agyat, de minden pillanatban azzal az egyértelmű szabályhoz ragaszkodva, hogy a néző elégedetten álljon fel a székből a megtekintés után. A cikkekben szereplő előzetesek, zenei aláfestések, melyek nem a szerző szellemi terméke és a filmplakátok jogtulajdonosai az eredeti forgalmazók, gyártók, míg az oldalon megtalálható írások és dalok szerzői jogai a cikk írójának tulajdonában vannak.

Friss topikok

  • kola18: Köszönöm a figyelem felhívást. Nekem nagyon tetszett a film, annak ellenére, hogy tényleg sok mind... (2013.09.16. 01:11) Emperor (2012)
  • kibord: Gratulálok! :) (2012.04.06. 17:13) Blogok között...
  • kibord: Te szegény :( Írtam mailt. (2012.03.22. 16:40) Szívügy (2012)
  • Speeh: Kibord: köszi! Vagyok most már. :-) (2012.03.14. 10:50) Hugo (2011)
  • terasz9: Tesó, nekem az tetszett ebben a filmben, hogy egyik szereplő sem eredendően jó vagy rossz. A másf... (2012.01.16. 17:40) Rise of the Planet of the Apes (2011)

GAMEZ

Emperor (2012)

Speeh 2013.08.16. 10:43

Emperor.jpg1945-ben véget ért ugyan a második világháború, de a romok és eltűnt boldogság szúrta mindenki szemét, pedig az emberiség maga teremtette meg ezt a poklot. Amerika ledobta az atombombát Japánra, megalázva, a földdel egyenlővé téve a szigetországot, majd segítőként tért vissza, megalapozva egy (talán) későbbi szövetség kezdetét. Az atom volt a bosszú Pearl Harborért? Nagy árat fizetett a Japán nép ezért, de ami Peter Webber filmjéből kisejlik, hogy a háború utáni amerikai megszállás volt az igazi vendetta. Megmutatni ezeknek az európai mércével nézve már túl elhivatott, kötelességtudó, hűséges embereknek azt a hatalmat, amit ők soha nem akartak elfogadni vagy megérteni. Félreértés ne essék, egyik oldal sem büntetlen, hiszen azok, akik a döntéseket meghozták, legyen szó egy amerikai sziget bombázásáról vagy egy szigetország majdhogynem teljes eltüntetéséről túlélték a borzalmakat, míg a dolgozó nép, a harcoló katona odaveszett egy gombnyomás miatt. A döntések okozta hatásmechanizmus pedig beindult és kísérte a világot.A történet egy igen fontos ponton kezdődik, egy igen fontos kérdés felvetésével: Mi legyen Japánnal? A szigetre érkező amerikai haderő Douglas MacArthur tábornok vezetésével azt a feladatot kapja, hogy építse újra a felkelő nap országát, de egyúttal derítsék ki, hogy ki vonható felelősségre. Ez a kérdés egy személyre vonatkoztatva jelenik meg, ami egyáltalán nem lustaság vagy felszínesség, mert kiderül: minden lépés, amit ez a nép tesz egy emberért, egy ember nevében teszi: a Császárért. Tehát, ha ő felelős, akkor mindenki felelős. Ha ő bűnös, mindenki bűnös. Ez a felütés, amely tiszta és világos, de ugye a lényeg mindig a részletekben van.
Peter Webber egy olyan világot mutat be, amelyet ma már elképzelni sem tudunk, hiszen Japán olyan ütemben fejlődött, hogy minden más nemzetet lekörözve újra a világ vezető nemzetei között tartják számon, pedig szenvedett eleget, ahogy szenvedést adott is eleget, mégis ma tiszteletet parancsoló országként tekintünk rá. Szenvedés, halál, kuszaság jellemezte ezt a nemzetet 1945 után, de ezt a képet nem kapjuk meg. Kimondva, a karaktereken keresztül igen, de a képi világ túl tiszta, a zenei aláfestés túl sablonos, még egy kis erőltetett belső konfliktus is felesleges. Ezzel szemben Fellers tábornok (akinek feladata, hogy bizonyosságot szerezzen a Császár bűnösségére vagy ártatlanságára) szerelmi mellékszála szépen kibontva mutatja be az ő és ezzel együtt amerikai kötődését Japánhoz a háború előtti időkből.
A film mindent megmutat, amit a játékidő enged, de mindennek csak a felszínét karcolja, nem látunk a helyzetek mélyére, a történet csak felmondva kerül elénk, nem elmesélve. Erre rájátszik az a tény is, hogy a film akkor kezd izgalmassá válni, amikor majdnem véget ér.
A színészekre amellett, hogy nem lehet panasz, érzek valami nem oda illőt. Matthew Fox választása a vizsgáló tiszt szerepére jó lehetett volna, ha a szerelmi szál erősebb, de itt minden más karakter mögé bújva elhomályosodik, ami azért baj, mert az ő szemszögén keresztül látjuk a történetet. A jeleneteiben azt éreztem, hogy inkább a másik fél érdekel, nem ő. Persze, ez természetes, hiszen a kérdéseket teszi fel, engem viszont a válaszok izgatnak, de mégis olyan erőtlen a karakter, amit nem tudok elképzelni az amerikai hadsereg egy tábornokáról sem. Pláne, ha azt vesszük, hogy a MacArthurt játszó Tommy Lee Jones minden jelenete üde színfolt a filmben.
Összegezve tehát, jó próbálkozás, de nem kiváló. Erre mondják, hogy rendes iparosmunka, pedig több is lehetett volna belőle. Talán a kosz hiányzik, a közelik több használata, hogy azt érezzük, ott vagyunk mi is. Éreztem én a cseresznyefák illatát a mozi közben, de csak távolról, nagyon távolról.
Nálam azért 6/10-et megérdemel. 

FIGYELD:
* Tommy Lee Jones laza keménységét
* Aya nagybátyjának és Fellers tábornok beszélgetéseit
* MacArthur és a Császár személyes találkozóját

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://flyvikworld.blog.hu/api/trackback/id/tr985463371

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kola18 2013.09.16. 01:11:38

Köszönöm a figyelem felhívást. Nekem nagyon tetszett a film, annak ellenére, hogy tényleg sok minden benn maradt. Tommy Lee Johnes for president!
süti beállítások módosítása