FLYVIKWORLD

Mindenkinek Boldog Új Évet és Kitartást!!!

Na még egy. Kellene egy stúdió, de attól függetlenül jó munka. :-)

Lassan véget ér az év, az évtized és itt az ideje, hogy szembesüljünk azokkal a dolgokkal, amelyeket elértem vagy nem. Mivel egy hosszú, esszé szerű írásnak én sem örülnék, megkímélek mindenkit attól, hogy egy Harry Potter hosszúságú elmélkedéssel zárjam ezt az esztendőt.
Az év, miután átestünk a szakítópróbán, a tűzből nincs kiút sémájára hajazva kezdődött, mert január negyedik napján bizony majdnem odaégettem az ebédet, így majdnem égő bizonyítékkal szolgálhattam volna arra a tényre, hogy nem nyerném meg a Hal a tortán ezüstszínű üstjét. Nem haladok naponként, nyugalom. A téli időszak, ahogy régiónkra jellemző, nem a vakító fehérséggel rendelkező hófödte látvánnyal kecsegtetett, így a pozsonyi túrák a sár és latyak kikerülésével, és a cipők, autók tisztításával folyt, amellett, hogy kendőzetlen lelkesedéssel irányítottuk tovább a stábot. Persze a szlovák fővárosban is eljött az időszak, amikor lakótársat kerestünk, hiszen az április nem másról szólt, mint a költözésről. Pár hónap kimaradt ugyan, de ez talán azért van, mert semmi különös dolog nem történt, azon kívül, hogy egy komoly ember benyomását keltettem. Dolgoztunk, tettük azt, amit kellett.
A nyár nem  hozott családi vakációt, de több munkát igen, és még egy helyszínt, ahol a belgrádi koktélok ízét ismerhettem meg, amikor volt rá idő. Elvégeztem a rám kiszabott feladatokat, de elkelt volna az avatarom, ha lett volna. Rájöttem, hogy a szerb hölgyek igencsak a micsoda nő kategóriáját súrolják, ami viszont az én esetemben a pokoli toronyt juttatja eszembe, elnézve magasságukat.
Ugyan sokan kívántak boldog születésnapot a neves alkalomból, sok időt ezekkel az emberekkel nem tölthettem, mert három ország között játszottam a bolygó hollandit és az összes road-movie soundtrack-jét végighallgattam majdnemhogy, mire eljutottam a következő, ezeddig az év legfontosabb döntéséig, mikor is, ugyan búcsúmulatság nélkül, de felmondtam a már több, mint két évig engem foglalkoztató cégnél. Paprikás nem volt a hangulat, mikor eljöttem, de kiderült, hogy az elemi ösztönök elfojtása bizony nem sikerült éppen jól, hiszen a 15 perc hírnév erejéig voltam fontos, hogy szemtől szemben tisztázzuk a dolgokat. Igaz, hogy sok dolgot megtanultam és ezért hálás vagyok, de arra is rájöttem, hogyha a bárányok hallgatnak, nem állnak ki magukért, akkor nem fog számítani, bármit is tesznek. Viszont, hogy ne süllyedjek el a média által teremtett pöcegödör mélyén, a véletlennek köszönhetően, vagy csak, mondhatni az egyetlen jó szándékú gesztus onnan érkezett, ahonnan nem várta volna az ember. Az ajánlat bizony kecsegtető volt, de valóra mégsem vált még. Hiába, üdvözöltek, "öcsém, ez a való világ" és bizony hiába építgettem az álmaimat, még az alapszerkezetnél tartok. Viszont a mentőöv ott landolt mellettem és habár nem egy megaprodukció felelőse, tagja lettem, azt kell mondanom, hogy az év igazán szépen köszön majd el tőlem egy olyan stábban, ahol a munka az első és a lelkesedés. Ha jól keverjük a szálakat, akkor bizony ez, az egyelőre kezdetleges birodalom visszavág majd. Igazából szerelem szempontjából semmi nem történt, így erről nem beszélek és bármennyire is izgathat bárkit ez a téma, nem hiszem, hogy sokan vannak, az a konklúzió fogalmazódott meg bennem, hogy halálos iramban kell változást hozni az életemben, de nem azért, hogy beilleszkedjek a társadalmi elvárásoknak, hanem azért, hogy ott legyek a boldogság nyomában. Ami viszont a mozgóképeket illeti: ez az év nem kecsegetett el bennünket, éppen ezért azt kell írnom, hogy bizony kellenek ennél jobb filmek.
 

Az első adás ismétlése és a második epizód érkezik ma este 21:00-től a TV6-on!!!

Most egy kicsit zene felé indultam el. Ugye volt a karácsonyi dal, most ez és jön még. Házilag készített a felvétel, szóval nem szídni a minőséget!

Ugyan lefagynak a sínek ebben a zord hidegben, de a vonatközlekedés az ünnepekek alatt bizony teljes gőzzel üzemel, hiszen mindenki hazamegy, hogy együtt üneppelhessen a családdal. Éppen ezért ennek a filmnek a bemutatója nem éppen a legjobbkor jött a vizsgaidőszakból, munkából hazafelé tartó emberek számára. Persze ez csak akkor lenne igaz, ha a film cselekménye ebben az országban játszódna, de ez nem így van. Egy megtörtént esemény által inspirált mozgóképes száguldásról van szó, természetesen az USA-ban. Mint az utóbbi időben minden esetben Denzel Washington most is hős, ahogy Chris Pine is. Egyikük már nem az első projekten dolgozik együtt Tony Scott-tal, míg utóbbinak ez a debütálása a rendező kezei alatt. Az egyszerű kisember hősiességére, mint témára ráállt a fiatalabb Scott fivér és persze Denzel az, akié a szerep. Egy kicsit unalmasnak tűnhet, de ebben az esetben nem tudok olyan véres negatívumot leírni amivel későbbi olvasásra egyet is tudnék érteni. A film szórakoztató, az első tíz perc után beindul az akció és egészen a végéig meg is marad. A kötelező drámai háttér nincs túlszerkesztve, és tényleg az elszabadult vonat az első számú főszereplő, ami dicséretes, mert hiszen egy jó kis akciófilmre vagyunk kíváncsiak.
Tony Scott képi világa, a túlzott mennyiségű vágások, szűrőzés, kamerarángások most nem zavaróak, sőt kellenek is, amellett, hogy nem vitték túlzásba ezek használatát. Ami talán idegesítő lehet, nekünk magyaroknak, hogy ebben a filmben mindenki hős vagy antihős. Mi nem ehhez a kultúrához, társadalmi berendezkedéshez szoktunk és emiatt egy kicsit giccsesnek hathat a karakterek bemutatása, és döntéseik de ezt én megbocsátom. Manapság, amikor nagyon sok vitatott döntéssel szembesülünk, jót tehet mindenki lelkének egy letisztult, "közemberből hős lesz" másfél óra. Ajánlom annak, aki a karácsonyi bevásárlás fáradalmai után egy kis agyzsibbasztó szórakozásra vágyik, annak ellenére, hogy végig tudjuk, hogy számtalan megoldással lehetne megállítani a vonatot, így nem izgulunk a végkifejlet miatt.
Nálam 6/10, de csak azért, mert Tony Scott, aki olyan filmeket tett le az asztalra, mint a Top Gun, Tiszta románc, A tűzben edzett férfi, Az utolsó cserkész, végre megint magára találhatna és olyan alkotással örvendeztetne meg, ami az ő igazi művészi arcát mutatja meg.
 

Az Úr 2010. esztendejében sem ótzkodunk attól, hogy a gonosz erők által megszállt testekben megbújó démonok kiűzésével foglalkozzunk. Ti, kik nemcsak nézitek, ám de látjátok is ezt az ember által bemutatott alkotást, idézzétek fel újra az 1973-as esztendőt, mikor is egy pap már egyszer megpróbálta kiűzni egy kislány testéből a benne rejtőző Lucifert. Az évek ugyan teltek s múltak, de a bukott angyal még mindig közöttünk jár és előszeretettel keres ott menedéket, hol ti nem keresnétek: ugyancsak egy ártatlan kislány érintetlen  testében.  A hely, mint majd minden esetben most is az Újvilág, ám most egy elhagyatott, általunk talán kevéssé ismert eldugott zug az, hol megjelenik az átok. Ám egy tiszteletes nem riad vissza attól, hogy felvegye a küzdelmet a sötétség hercegével és forgatócsoportjának segítségével dokumentálja a történteket. Amivel viszont találkozik, az nemcsak a hit, de az emberség próbálja is, hiszen az egyre fokozódó balsors rávilágítja a papot a lényegre: a gonosz már a világunkban él, s benne az emberek lelkében. Eli Roth, ki mint mecénás uralja a produkciót sem mer mindent megmutatni, ami azért zavaró kíváncsi elménknek, mert többet akarunk mi is. Van, s az lehetsz te barátom, hogy többet megtudj és felkészülj, de van, kit csak a szórakozás élvezete hajt, hogy ezeket a szörnyű eseményeket figyelemmel kövesse. Mindketten csalódnátok, mert, ami a lényeg, teljes valójában meg nem mutatkozik, csak sejtetve létezik szemünk és fülünk előtt. Ahogy a mai elvárások kérik, természetes a dokumentarista rögzítési mód, mely ugyan közelebb hozza a történetet hozzánk, de teljes mértékben viszont nem köt le sehogyan. A kép rögzítésére szolgáló eszköz nagyon rántgatózik, talán a félelemtől, de akkor egy olyan mesterember jártasságát kellett volna kérni, ki ismeri eme mesterség minden csínnyát-bínját. Zoltán Honti tán Pannónia szülötte, s ezért aztán büszkék lehetnénk rá, de a kevesebb, drága barátom, több lett volna.
Mint ahogy világunk sem tökéletes, így ennek a történetnek sincs oly vége, melyet szívesen elevenítünk fel emlékeinkben a jövőben, de számunkra legyen ez jel arra, hogy a címben említett utolsó ördögűzés bizony csak annak volt az, ki akkor ott harcolt és a világ még nem menkült meg. Nálam, feleim, 5/10, mert akartam, láttam és nem bizakodtam, melyet ezután sem teszek, mert bizony elvárásaim nagyobbak voltak annál, mit kaptam.
 

Már az elején tisztázzuk, hogy ez a mozifilm. Van ugyanis egy televíziós film is, amellyel nem nagyon illene összekeverni ezt az alkotást. Igaz, az a címéhez hűen tényleg egy szörnyetegről szól, míg ez a másfél óra inkább egy romantikus dráma, mondhatni road-movie. A lényeg, hogy férfi és egy nő haza akar jutni egy fertőzött területen. Hogy miért az? Na, ezt nem fogom elárulni, de erre a fontos kérdésre az egyik jelenetben választ kapunk.   Nem írom le, nem a spoiler veszély miatt, csak szerintem te is rájössz. A rendező/forgatókönyvíró/operatőr/vizuális látványtervező a kettőjük kapcsolatára koncentrál inkább, mint, hogy a szörnyeket mutogassa nekünk orrba-szájba. Ezzel nincsen is probléma, de most az egyszer írom azt, hogy a tegyük fel 10 perccel hosszabb játékidőnek örültem volna és annak is, ha többet tudok meg arról, hogy mi is történt a világgal, amely persze az amerikai földrész. Kis költségvetésének hála viszont nem szídom a készítőket, mert amit lehet, kihoztak az alkotásból és a színészeket is kellően felkészítették a szerepre. Otthonosan mozognak a természetes díszletben és hitelesek az általuk megjelenített karakterek. Az tetszik, hogy senki sem tökéletes ebben a történetben, mindenki hibázhat és hibázik is.
Aki egy pörgös inváziós vagy csak egyszerű akciómozira számít, csalódni fog, mert mint már az elején írtam, ez inkább egy drámai darab, de a feszültség végig jelen van és azt kérdezed magadtól, hogy tényleg hazajutnak-e vagy sem.
Van egy olyan sanda gyanúm, hogy ez a film a magyar mozikban nem arat majd átütő sikert, de ennek ellenére nem írhatom le, hogy rossz film. Jó film, amiből hiányoznak bizonyos részletek, amelyeket viszont már fentebb tárgyaltam.
Nálam 6/10 és biztos vagyok benne, hogy hatással lesz a nézőkre, de várd ki a végét. Kell egy kis idő, amíg leülepszik, mint a fertőzés...annak is kellett 6 év.
 

Karácsony előtti ijesztegetésnek nagyon megfelel M. Night Shyamalan újabb produkciója. Ez a mondat az utóbbi időben nem igazán tűnhetett volna igaznak és engem is meglepett, hogy érdeklődést tanúsítottam a film iránt, hiszen az indiai rendező a Sebezhetetlen óta nem igazán tett le igazán jó filmet az asztalra. A Hatodik érzékkel berobbant, a Jeleknél pedig láthatóvá kezdtek válni a problémák. Az utóbbi még egy nézhető alkotás, de ami utána következett az a vállalhatatlan kategóriába került. Mint író és ötletgazda viszont visszahozta a reményt arra, hogy a neve ne legyen egyenlő Uwe Boll-éval, ami a színvonalat illeti. A Devil egy fénysugár a rendező, producer karrierjének útján, mert egy olyan emészthető, szórakoztató mozit kanyarított a saját elmeszüleményéből (persze nem ő rendezte és ez jó döntésnek bizonyult, de producerként bábáskodott a "gyermeke" felett), amely az elfogadható szintet üti meg. Ha jól figyelsz és van pár tapasztalatod az ilyen típusú filmekről, akkor egyből leveszed, hogy ki is az, aki, de a történet nem ennyire egyszerű. Vannak csavarok, megoldások, amelyek miatt végignézed, még akkor is, ha kicsit steril a rendezés egy ilyen témához.
Mint ahogyan olvashattuk, ez egy történetfolyam, történetesen a Night Chronicles első darabja volt, amely ha sikeres lesz, akkor jöhetnek a folytatások. Bízom benne, hogy Shyamalan fejében vannak még ilyen ötletek, mert ezek a filmek kellenek.  Vágyunka  borzongásra, kell az adrenalin. Az egyetlen részlet, ami nem tetszett, a  vége. Én talán egy cliffhanger-rel zártam volna, (SPOILER: nem pedig ennyire sziruposan és evidensen) ami nem zavaró, ha nincs folytatás, de ha készül a "sequel", akkor sejtetett volna, ami tetszett volna. Volna, volna, de a középszintű filmek sorában ez az alkotás a felső rétegban kap helyet nálam, ami Shyamalan-nak legyen jó hír. Ha a pályáját elnézzük a következő filmjétől nem várhatunk kellemes csalódást, de inkább ne fessük az ördögöt a falra. Megteszi ezt ő maga, ah megteszi.
Nálam 6/10 és írhatnám, hogy biztosan egy darabig inkább a lépcsőt választom, de annyira nem volt hatásos, hogy így legyen.

Ugye van a Pixar, akik verhetetlenek, aztán a Dreamworks, akik tartják a lépést, mögöttük szorosan a Sony de most új versenyző lépett a pályára, a Universal animációs részlegének személyében. Ez az első egész estés, nem élőszereplős filmjük és már az elején megjegyzem, hogy egy igen meggyőző vizsgamunkával találkozhatunk. Remek karakterek, üdítően kellemes sztori, kis fricska a mai "legyél tökéletes, különben senki vagy" divatnak és persze az új kedvencek, a minionok. Nem tudom meghatározni milyen lények ezek, de nagyon szerethetőek és ha jól működik a marketing és PR részleg, akkor bizony a merchandising gépezet jól termel majd a film bevételei mellett.
Technikalilag elemezni semmi értelme nincs, mert ugyanazt a színvonalat hozz, mint a versenytársak filmjei, abban viszont előrébbtart, hogy olyan sztorit kerítettek a vászonra, amelyet utoljára a Shrek-nél láthattunk. Cinizmus, versengés, utalások más filmekre és persze a két főbb szereplő szakmája sem mindennapi: a világ legjobb bűnözői, akik ádáz harcot vívnak egy olyan szerkezetért, amelyért így karácsony közeledtével mi is odadnák a fél karunkat, csak hogy könnyebben menjen a bevásárlás. Egy jótanács, ha már a karaktereknél tartunk: próbáld meg eredeti nyelven megnézni, mert az eredeti hangok zseniálisak!
Igaz, vannak kicsit unalmas pillanatok is, de ezeket elnézem, mert olyan kellemesen szórakoztam, hogy minden megbocsátható. Gratulálok tehát ezúton is a Universalnak, hogy sikeresen vette az első akadályt és nagyon remélem, hogy a következő filmjük sem lesz csalódás.
Nálam 8/10 és ha akarsz egy másfél óra nyugalmat és szórakozást az ünnepi készülődés közben, akkor ezt a filmet csak ajánlani tudom!
 

A Little Angels nevű brit zenekar az egyik lemezét úgy kezdi, mintha egy Bon Jovi opuszt idézne fel. meg is említik, hogy "Sounds like Bon Jovi!", majd keményen a húrok közé csapnak. Az Alien vs. Predator - Requiem alkotópárosa is ugyanezzel az motivációval kezdhetett neki a forgatókönyv megfilmesítésének, de nem jutottak tovább annál, hogy saját ötletekkel tömje tele a Skyline című filmjüket. nem arról van szó, hogy utalnak bizonyos alkotásokra, hanem konkrétan majdnem ugyanazon jelenteket láthatjuk vissza. Vegyük hát sorra mely sci-fik köszönnek vissza:
Terminátor utóérzés, kivétel az időutazást, A Függetlenség napja, kivétel, hogy nem szerepel az elnök, az Invázió, kivétel a nagy nevek, A légy és még sorolhatnám. Nem is lenne ezzel baj, ha ez egy paródia mozi lenne, de nem az, hanem nagyon komolyan veszi magát. Van itt terhes lány, akit meg kell menteni, makacs gazdag ember, aki nem éppen a hűségéről híres, az egyszerű portás, aki szerint nem gáz, ha van gáz. Egy olyan eredeti pillanat nincs a filmben, amely alapján emlékezetes marad és pont emiatt nem is könnyű írni róla, mert a befejezést leszámítva nem igazán marad meg az élmény. Az is csak azért, mert bizony azt nem rontották el, de nagyon remélem, hogy nem azért, mert a folytatás lehetőségét próbálják megszellőztetni.
Ahhoz képest viszont, hogy a költségvetés a mai trendhez képest igen alacsony volt, technikailag nem lehet panaszunk, kivétel a rajzolt tűzre némely jelenetben, de egy ilyen alkotásnál nem megengedhető az egy helyszínes megoldás. Márpedig nem nagyon barangolunk a térben, csak a lépcsőházban, meg a tetőn. Ez nem elég. Ami pedig nagyon vicces, hogy egy ilyen méretű földönkívüli inváziónál összesen három katonát látunk harcolni, meg egy helikoptert, és pár vadászgépet. Nagyon nem elég. Talán televíziós sorozatként működhetne, pláne, hogy csupa sorozatszínész harcol a gonosz agyrablókkal.  Túl sok információt árulok el a filmből. Ne sajnáld, mert bizony nem akarod megnézni, hanem hazamész és átgondolod az életed. Jaj, plagizálok? Csak segíteni akarok. Ez bizony nálam 4/10 és nagyon nem looks like a good movie!

Gyorsan leszögezem, hogy nem vagyok nagy Harry Potter rajongó, de azt aláírom, hogy kultúrális értelemben egy szükség, mert kellenek a mesék. A Gyűrűk Ura mellett biztosan. Hét könyv, melyből nyolc film készült. Egy írónő, de több rendező. A producerek jól nyúltak a stábhoz, mert majd mindegyik film más rendezővel lett kasszasiker. Ez a helyzet egy kicsit olyan, mint az Alien esetében volt. Scott, Cameron, Fincher, Jeunet. Egyikük sem volt világhírű akkor, amikor ezek a filmek általuk elkészültek, de biztos vagyok benne, hogy meghatározta későbbi karrierjüket.
Mr. Yates (is) erős kézzel dirigalta végig a Harry Potter Saga befejezését, melyből az első rész beváltotta a hozzá fűzött reményeket, hiszen karácsonyig biztosan visszahozza a gyártási költséget. Ha viszont nem az üzelti részével foglalkozunk, akkor sincs okunk panaszra, mindegy, hogy rajongók vagyunk vagy nem. Ez az epizód már a thiller jegyeit viseli magán, sőt már inkább az, melynek cselekményét a  már ismert varázsigék és a legendáriumhoz fűződő nevek különböztetik meg a többi alkotástól, ebben a műfajban. Ők már nem gyerekek, nem játszadoznak, hanem az életükért futnak, miközben meg kell oldaniuk a kialakult helyzetet, amelyet a halál, a féltékenység, az árulás ereklyéi (csak, hogy stílusosak legyünk a fogalmazás tekintetében) kísérnek.
Kellemes időtöltés, habár a film hossza nem éppen ideális. Nem ajánlom, hogy sok folyadékot fogyasszunk a film előtt vagy alatt, mert bizony nem rövid adaptációval van dolgunk (igaz, a könyv is 700 oldal és ha azt vesszük, hogy ez a forgatókönyv...). Ez a rész inkább a karakterekről szól, a menekülésről,a  problémák feltárásáról és ha hinni lehet a nyilatkozatoknak és persze ismerjük a könyvet, akkor tudjuk, hogy a mindent elsöprő finálé utolsó felvonás a Roxfort ostromával válik teljessé.
Nem lenne korrekt már most pontozni, hiszen egy könyvet kettő filmben kapunk vissza, így várjuk ki a végét, de nekem egy igazi vasárnap délutáni időtöltésnek tökéletes, amely - rajongókkal való konzultálás után,- igazán hűen ragaszkodik a könyvhöz, ami dicséretes.
 

Kezdhetném úgy, like-olod vagy nem a filmet, de nem teszem, mert klisé és minden kritikus ezt tenné vagy teszi. Én inkább adom magam és nem sablonszerűen foglalkozom a filmmel, hanem egyfajta használati utasítást adnék hozzá.
Ahogy a főszereplőnk sem éppen másokkal volt elfoglalva, amikor felépítette ezt a közösségi oldalt, amely manapság mindenki gyüjtőhelye és meghatározó szereplője lett az internetes piacnak. Zuckerberg a maga útját járja, és kihasznál minden lehetőséget, hogy elérje a célját, méghozzá egy ponton túl teljesen tudatosan. Az első lépések ugyan dühből fakadva jönnek létre, de a kellő baráti segítség után elindul maga nettörténelem.
Érdemes nagyon odafigyelni az első jelenetre, mert az alapján el tudod dönteni, hogy meg akarod nézni a filmet vagy sem. Minden benne van, ami meghatározza az alkotás további fonalát. Dinamikus, információban gazdag, de nem túlzott dialógusok, amelyekért az az Aaron Sorkin a felelős, akinek a The West Wing-et is köszönhetjük (Köszönjük!), így aki ismeri a szériát, ne lepődjön meg, a minőség megmaradt itt is. A vágás is kíván egy kis toleranciát a nézőtől, mert ugyan nem akciófilmről van szó, utómunka szempontjából nagyon odatette magát Fincher (David Fincher a rendező). A történetvezetéssel kapcsolatban is van egy jó tanács: két idősík váltja egymást, tehát senki ne lepődjön meg, ha nem érti, hogy egyik pillanatról a másikra teljesen máshol vagyunk.

Alapvetően ennyi, amit tudni kell és persze azt, hogy a történetnek nincsen vége, hiszen itt zajlik a szemünk előtt. Nálam 7/10, és nem írok mást csak annyit, hogy eme blog fenntartása ugyan egyszerű technikailag, de sok a munka vele. Képzeld el, milyen lehet a facebook-ot üzemeltetni 24 évesen? Ok, egy kisebb ország lakosságának számával megegyező munkatárssal, na de akkor is. Ja, és még saját filmet is kaptál magadról, így CV-t sem kell írnod, állást váltanál. Na, ezt el tudnám viselni!

Bevallom őszintén, hogy a Coen testvérek filmjei nem tartoztak nálam soha a könnyen emészthető kategóriába. Nagyon lassú, ám de hibátlan történetvezetésükkel nem tudtak meggyőzni. Azt viszont el kell ismernem, hogy az egyik legkreatívabb filmes páros az övék, mert a különböző műfajok közti kalandozásaik soha nem mentek egy bizonyos mérce alá. Ahogy ennél a filmnél sem.
Az igazi átlagember megjelenítése soha nem egyszerű, mert az érdektelen és a közönség nem is szeret vele szembesülni, így hát nincs más, valamilyen különleges helyzetbe kell taszítani a főszereplőt. Különleges lehet, ha az asszony válni akar, a gyerek drogozik, a diák szimpátiája oda? Nem, de ha mindezt egy zárt, hagyományokra épülő zsidó közösségbe helyezzük, mint esetünkben, akkor érdekes lehet minden apró részlet.
Az általunk, mind képileg, mind hangulatilag várt katarzis ugyan elmarad, de ha megvárjuk míg elér a tudatunkig az, amit láttunk, minden összeáll. A bátortalan, sorsát elfogadó ember, aki nem tesz többet annál, mi adatott, s mit megszerzett védeni sem védi, csak sodródik az eseményekkel olyan feszültséget teremt a nézőben, hogy legszívesebben bekiabálna, hogy "Állj a sarkadra koma!", de nem tesszük, mert várjuk, hogy ő lépjen, de a sors közbeszól és olyan módon "oldja meg" a helyzetet, amiért érdemes végignézni a filmet. Ajánlom, hogy kétszer tegyük, mert elsőre nem biztos, hogy világos lesz.

Nálam 6/10, mert sok, nagyon szépen adagolt információt kapunk egy vallás hátteréről és tanairól, nem szájbarágós, erőltetett módon. Valahol ezt érzem Coen-ék legszemélyesebb filmjének, amit kellő eleganciával tártak a nagyérdemű elé.

Nehezen lehet megszólalni és még nehezebben lehet akár egy sort is írni egy olyan filmről, amelyről az ember érzi, hogy nyomot hagy benne, de hogy lelke melyik szegletére van hatással, még nem tudja, csak azt, hogy valami történni fog. Tipikusan az a film, amelynek utolsó képkockája után nem állsz fel a székből, csak bambulsz magad elé, mert vársz még valamit. Úgy érzed nem teljes az élmény, kell még valami, ami lezárja benned a kétségeket, a mondat végére pontot tesz és elégedetten sóhajtasz fel, hiszen megérted, mi is történt. Hiába ülsz azonban ott, egyedül, választ csak akkor kapsz, ha felkelsz és folytatod az életed. Akkor válik világossá minden, ami a vásznon oly értelmetlennek tűnt, befejezetlennek. Akár mennyire is próbálkozom valami megfoghatót írni, csak az jut eszembe, hogy ez a száz perc nem másról szól, mint az életünk azon szakaszáról, amely mindenki számára eljön: a választás kötelezettsége. Mindegy, hogy jó vagy rossz, gazdag vagy szegény, bohém vagy realista vagy, egyszer döntened kell, hogy merre tovább, miként akarod, hogy emlékezzenek rád. Ha eldöntötted, akkor le kell zárd magadban a múltat, hogy megértsd, új életet kell kezdened vagy miután tisztáztad az eddigi utad, a jobbra törekedni és vállalnod kell minden következményt.
Nem tudom azt könnyű szívvel leírni, hogy ez a film maga a művészfilmek etalonja, a mainstream-ek szerzői változata, egyszerűen egy híd az alkotói mozgóképek és a pénzorientált blockbuster-ek között. Minden a helyén van, de mégsem, minden működik, de hagy ürességet benned. A nők gyönyörűek, a férfiak kemények, a táj kopár, de vonzó. Csak olyan, mint az élet. Ahol van rossz, ott megjelenik a jó is, a szépet akkor veszed észre igazán, ha sivárság veszi körül.
Minden tiszteletem Geroge Clooney-nak, aki olyan szerepeket vállal el, amellyel bizonyíthatja tehetségét, mert amilyen alakítást ebben a filmben nyújt, az maga a színjátszás csúcsa. Anton Corbjn pedig nagyon közel áll ahhoz, hogy kultrendező legyen. Igaz, már sokan annak tartják, de ez a második nagy játékfilmje (az első a Control volt), kell még, de nagyon jó úton halad. Ami viszont az abszolút nyeresége a filmnek: egy új gyönyörű tehetség, akit remélem sok rendező foglalkoztat majd a jövőben. Jegyezzük meg ezt a nevet: Violante Placido.
Nálam 8/10, de mindenki figyelmét felhívom arra a tényre, hogy ehhez a filmhez megfelelő, művészi képzelgésre és gondolkodásra hivatott két óra szükséges, mert végignézed a végestáblistát is, mire eljutsz oda, hogy felkelj a székből.
 

Honnan tudod, hogy kis költségvetésű filmet látttál? Onnan, hogy egyáltalán láttad. Vagy olcsó technikai feltételekkel forgatott, egy helyszínen játszódó mozgóképről van szó, amelynél a marketing költség teszi ki a büdzsé nagyrészét vagy a producerek bíznak abban, hogy a kevés pénzből készült alkotáshoz elég egy apró reklám, mert majd szájról-szájra terjed a jó kritika. Az utóbbival van dolgunk. Adott egy jó trailer, figyelemfelkeltő plakát és a mai állás szerinti tehetséges, feltörekvő színészek, akik vállalták azt a feladatot, hogy egy sífelvonón töltsenek el jó pár napot, mire a forgatás véget ér. Persze a legnagyobb biztonsági intézkedések között.
Nem kell sokat elárulnom a történetről, mert már a címe is sokat sejtet, ahogy a poszter is. Alapvetően nagy lutri, ha olyan történetet viszunk vászonra, amely nem a mai mainstream alkotásokkal veszi fel a versenyt, hanem a bennünk rejlő fóbiákat célozza meg. Ez a film éppen ezt teszi és nem okoz csalódást. Azon töprengtem, hogy ha a stáblistán a mai nagy nevek szerepelnének, akkor biztos, hogy kasszasiker lenne, de még így is ajánlani tudom, annak, aki kedveli a kevés szereplős filmeket.
A különböző helyzetek, az éjszaka, a vihar, a farkasok megjelenése nem túl kreatív írói stábra utalnak, de becsületesen kivitelezettek, amellett, hogy a fagy, mint alaphelyzet állandó.
Nálam 7/10, de az biztos, hogy síelni csak jövőre megyek, mire kikopik az emlékeimből ez a film.
 

Annyi élőhalottas film készült Romero mesternek és persze követőinek hála, hogy valaki úgy gondolta, kellene már egy sorozat is, hiszen szinglikről, szimpatikus sorozatgyilkosról, kórházi dolgozókról készültek már a televízónak szériák, de ebben a műfajban ez az első. Eddig két epizód volt elérhető, de azok alapján egy kezdeti vélemény megfogalmazható. Persze, amint jön a többi rész ez a bejegyzés újabb információkat fog tartalmazni.

"Láttad a halottakat?"
"Igen, a hullazsákokban...rengeteg a holttest..."
"Nem, nem azokat...azokat, amik járnak?!"

Ami elsőre szembetűnik, hogy a lassú kezdés után...megmarad lassúnak, de ez egyáltalán nem hátrány. Sőt, fokozza azt a feszültséget, amit egy mozifilm kapcsán várunk, várnánk,  és itt sem működik rosszul. Meg kell ismernünk a karaktereket, a mozgatórugókat, amihez idő kell. Az első pillanattól kezdve izgalmas a történet, habár a főbb szereplőkön kívül a színészi alakításokra lehet panaszunk. Ám ez ne szegje senki kedvét, mert érdemes foglalkozni a sorozattal.  Csak egy valakit említek a stábból: Frank Darabont. Mint producer és az első rész rendezője letette a névjegyét. Nagyon kíváncsi vagyok, mi sül ki ebből, de nincsenek rossz érzéseim. Inkorrekt lenne már most pontozni, így ezt majd később, ha már az első évad véget ért. Na de addig is...ne csapjatok nagy zajt, lámpákat leoltani és készüljetek arra, hogy a halottak már a televízióban is járnak.

Nagyon ritka az, amikor egy közelmúltban készült filmnek hollywood-i megfelelőjét kapjuk meg pár évvel később. Igaz, ez a tendencia már nemcsak ismert, de lassan trend is lesz, hiszen az Engedj be, A tetovált lány megnyitották a kaput azon törekvéseknek és céloknak, hogy Európa csak készítse el az alapötletet, amelyből az Álomgyár producerei nagy hasznot remélhetnek, ha újraforgatják ismertebb színészekkel, angol nyelven. Az említett két film a skandináv filmgyártás alkotóinak hoz majd kellő pénzt a jogdíjak miatt, de a jelen cikkben említésre kerülő mozi a német filmekre volt hivatott ráterelni a reflektorfényt.
A történet, amelynek előzménye egy 1963-as, a Stanford Egyetem kísérletén alapul, nagyon kegyetlen, de híven tükrözi azt a kérdést, ami mindannyiunkban benne van: Ki vagyok én és mire lennék képes korlátok nélkül? Egy vizsgálat során egy csoportot két részre osztanak: egyikükből rabok, másik oldalon pedig a rájuk felügyelő őrök. Van pár szabály, amit be kell tartani/tartatni és itt kezdődik a probléma, illetve itt bújik ki mindenki az álarc mögül.
Nem tudok semmi olyan negatív kritikát megfogalmazni a filmmel kapcsolatban, amivel bárkinek is elvenném a kedvét a megtekintéstől, de az biztos, hogy az eredeti német alkotásban (készült több feldolgozás is, de ez áll a legközelebbi a tárgyalt filmhez) a karakterek árnyaltsága, céljai, a végkifejlethez vezető út sokkal ötletesebben és kegyetlenebbül, mondhatni hitelesebben lett ábrázolva, mint a 2010-es feldolgozásban, ahol úgy érezzük, hogy minél gyorsabban kell eljutni az első büntetésig, hogy ne lankadjon a közönség figyelme. Pedig azon lenne a hangsúly, hogy tudjuk, ki, miért olyan, amilyen, mit miért tesz. Nem írnék igazat, ha azt állítanám, hogy ez teljesen kimaradt a forgatókönyvből, de csak átsiklunk rajta és csak annak köszönhetően nem felejtjük el, hogy olyan színészek adaptálják számunkra az érzéseket, mint Adrien Brody (aki nélkül nincs egy film sem egy hónapban lassan, de itt nagyon kitesz magáért), Forrest Whitaker (mindig jó, itt különösen), Clifton Collins Jr. (egy olyan karakterszínész, aki számos filmben feltűnik és kijárna már neki egy főszerep). Remekelnek mindannyian, ahogyan a rendező is Paul Scheuring (A szökés sorozat szülőatyja) mindent megtesz, de akkor is szárazabb, gyorsabb, mesterkéltebb az eredetinél. Összehasonlítani nem szabadna, tudom, de hiszen a címe is ugyanaz, a történet is, az egyetlen különbség, hogy itt happy end-del zárulnak az utolsó képkockák, ami viszont nagy butaság, hiszen egy olyan élmény után, mint amit a kísérlet ad, ez szinte lehetetlen lehetne. Gyorsabb, szárazabb, mesterkéltebb, happy end. Elveszik a lényeg, de legalább felfigyeltek az Újvilágban arra, hogy Európában is létezik a filmkészítés, ahonnan lehet "kölcsönvenni". Nálam 6/10.
 

Egy nyolcvanas években készült B-kategóriás akciófilm címe is lehetne, ugrott be először, de amikor kiderült, hogy ez egy angol film, akkor reménykedni kezdtem. Már csak azért is, mert az igazi hidegvérű brit humor már az első képsorokban megmutatkozik. Én nagyon szeretem azt a szigetet, pláne az embereket, pláne, ha egy nő brit akkcentussal beszél, de ezek a saját igényeim, hagyjuk.
A sztori: bérgyilkos, aki nagyon zérkózott, nagyon profi, az anyja a támasza, mégsem képes megölni azt, akit kell. Egy bájos szélhámos hölgyről van szó, na meg egy "rossz időben, rossz helyen" felbukkanó fiatalról. Az ő hármasuk az, amely a középpontban van és akire mindenki vadászik.
Kedvelem azt, amikor valami annyira jellemző egy bizonyos kultúrális közösségre, hogy összehasonlíthatatlan a többivel, amikor az az érzésed, hogy ez a sztori máshol nem élne meg. Ilyenek az angolok is, ami a filmgyártást illeti. Igaz, ebből a sorból a James Bond és a Harry Potter filmek kilógnak, de ezt bocsássuk meg nekik, amellett, hogy az említett alkotások nem rosszak. Ahogy írtam, s most folytatom is a kisebb kitérő után, az alkotók megragadták az igazi angol hangulatot olyan színészekkel, akikre egyáltalán nem lehet panasz, akik, ahogy mondani, írni szokták, lubickolnak a szerepükben, de akkor is kell emelnem Billy Nighy-t, aki egyszerűen tökéletes, ami az alakítását illeti. Emily Blunt-ot bájossága gyönyörűvé teszi és Rupert Grint is próbál kiszakadni a varázslótanonc szerepéből...sikerrel, hogy druszája, Rupert Everett tipikus rossz fiúja sem tipikusan hétköznapi, ami az ő érdeme.
Minden tiszteletem a készítőké, éppen ezért 7/10 nálam. Igazi kellemes szórakozás mindenkinek, korhatárra (? - na jó, 12 év felettieknek) való tekintet nélkül.
 

A cím mindent elárul. Igen, ez a századik bejegyzés, ami tulajdonképpen egy születésnap is lehetne, hiszen körülbelül egy éve kezdtem ezt az oldalt írni. Szóval durranjanak a pezsgők, repüljenek a lufik és koccintsunk, akár így virtuálisan is erre a méltán megérdemelt ünnepre! Na jó, kicsit visszaveszek az arcomból, de hát feldobott a tény.
Sokat töprengtem, hogy mi is vezetett odáig, hogy ez a blog létrejöjjön, amellett, hogy a filmek az első számú kedvenceim a különböző kultúrális szórakozási lehetőségek eszköztárából. Talán az, hogy van rá időm. Bármikor meg tudsz nézni egy filmet. Bármikor le tudsz ülni írni róla, ha olyan életet élsz, mint én. Persze nem a munka rovására, azt az ember maradéktalanul elvégzi, de úgy gondoltam, hogy valaki, mint én, aki túlságosan izgalmas magánélettel nem rendelkezik (júj, de őszinte) az utóbbi időben, valahol rájött, hogy magáról így írni nem tud és nem egy Adrian Mole féle lúzer és nem is egy Brad Pitt, a kettő között valahol, ki kell adja magából mindazt, ami benne van. Hiszen mostanság nagyon kell küzdeni azért, hogy megfelelj, és néha azt sem veszik figyelembe, hogy nem az erőfeszítés hiánya miatt vagy kénytelen a második sorba állni, hanem egész egyszerűen bármennyire is próbálsz nem tudsz megváltozni, igaz, van, hogy nem is akarsz, de hiába: vagy tökéletes vagy vagy másodrangú. Itt tartunk és becsülöm azokat, akik harcolnak a megbecsülésért. Én maradok a tiszteletért vívott csatáknál, nem leszek a jó értelemben vett "rosszfiú" bármennyire is az a vonzó, nem fogok senkit sem kifúrni sehonnan, hogy előbbre jussak és tudjátok miért: mert nem vagyok olyan. Ennyire egyszerű. Maradok a majdan megérdemelt tisztelettel övezett erkölcsi és szakmai győzelemnél. Ezért készült el a forgatókönyv, amivel dolgozunk, ezért énekelek és írok dalokat, ezért vetem e sorokat elétek, hogy így kapjatok valamit belőlem. Az előbbi egyszer összejön, az utóbbi pedig folyamatosan érkezik ezek után is. Akik olvassátok, köszönöm eddigi megtisztelő figyelmeteket (csak így tovább), akik pedig most figyelnek fel rá, azoknak pedig kellemes olvasgatást a jövőben.

A következő összeállítás pedig egy lista, hogy feltárjam előttetek az én kedvenceimet, műfaj szerint az utóbbi évek terméséből és emlékeinkben méltán fennmaradt klasszikusok közül:

Horror:
Halloween
Paranormal Activity
A dolog

Akció:
Die Hard 3
Halálos Fegyver 1
Fekete eső

Vígjáték:
Wild Target
Oscar (az eredeti)
Get Him to Greek

Dráma:
Holt Költők Társasága
A csíkos pizsamás fiú
Las Vegas: végállomás

Háborús:
A Sólyom végveszélyben
A halál 50 órája
Katonák voltunk

Animáció:
Verdák
Shrek 1
Toy story trilógia

Fantasy/Kaland:
Star Wars
Indiana Jones
A Tűz óceánja

Sci-fi:
Alien II
Harmadik típusú találkozások
Termninátor I. II.
 

Egy kis mellékösvényen szeretnék letérni a kikövezett útról, ami a filmeket illeti. Elsősorban tisztázni szeretném, hogy nem a háttérben dolgozó szakemberekkel (szerkesztők, gyártásvezetők stb.) van problémám, hanem magával azzal a választással, ami a döntőbe került versenyzőket illeti. Aki ismer, az tudja, hogy van valami közöm a zenéhez, az énekléshez, így aztán jogot merek formálni arra, hogy kifejtsem a véleményemet a 2010-es tehetségkutatókról, amelyek a nézők kegyeiért versengenek a két nagy kereskedelmi csatornán Magyarországon.
Elindult az ötödik évad a TV2-n és az első évad a RTL Klub-on. Nincsen ezzel baj, lássuk, kik ma Magyarország "sztárjelöltjei". Számomra, ha ki kell emelnem bárkit is, pont azok, akik nem kerültek be. Rengeteg embert ismerek, akik indultak, remek hangjuk van, jó előadóművészek, akik csiszolásra szorulnak, mégis kiestek a selejtezőkön. Akik pedig bekerültek, ugyan tehetségesek, de mégsem átütőek. nem tudok velük mit kezdeni, tisztelet a kivételnek. Sokszor hallottuk, hogy ez nem karaoke, itt több kell. Rendben, itt több kell, de akkor legyen is több. Ha már az említett műfaj szóba került, jelezném, hogy egyáltalán nem könnyű sok, ismeretlen ember előtt elénekelni egy dalt. Igen, vannak, kik poénra veszik, mert hogy úgy is lehet, hogyne lehetne, de vannak, akik nagy átéléssel, egy hamis hang nélkül éneklik el a kiválaszott dalt, úgy, hogy utána örjöng a közönség, és nem azért, mert ismerős dalolt, hanem azért, mert mert igenis elismerést érdemel a produkció. Így hát megragadom a fórumot, hogy kérjem a kritizálókat: ne alacsonyítsák le a karaoke-t. A másik fontos pont pedig a hamis hang. Sok ilyen van manapság pénteken és szombaton este, pedig ezek a fiatalok már most példaképként segíthetik a feltörekvő ifjúságot, de akkor legyen a helyén az a hang. Nem egy tévesztéssel van baj, az mindenkivel megesik, hanem azzal, ha egyáltalán nem stimmel valami., a dalok lebegnek, nem ütnek, nem szegeznek a képernyő elé. Tudom, nehéz kiállni és egy igazi produkciót letenni az asztalra, de erre mondom én azt, hogy akkor viszont itt kell több.
Sokszor hozunk kompromisszumot, ami kell, de ebben az esetben nem. Úgy érzem, hogy itt viszont az történt - a hangok nem rosszak, a fiatalok nem tehetségtelenek, csak nem elég. Megint csak azt írom, hogy több kell.
Még egyszer hangsúlyozom, nem azokkal van a probléma, akik bekerültek, nekik sok sikert, de ezek az emberek számomra nem azok, akik igazán megragadják az izguló receptoraimat, akikért szorítani akarok, mert tudom (eddigi tapasztalatok alapján), hogy akiben én látok valamit, az úgyis kiesik. Mind a két versengésben van egy-egy előadó, aki igazán jó, de amikor egy olyan ember véleménye, aki 30 éve foglalkozik zenével is alátámasztja a véleményemet, az arra sarkal, hogy azt mondjam: igazam lehet és megosztom ezt mindenkivel, aki ezt a blogot olvassa.


 

Írtam már egy olyan filmről, melynek ugyanez volt a címe, de ez most nem az. Ez egy másik alkotás, amelyet nem tudok kinek, miért, hogyan ajánlani...Magyarországon.
Az új trend szerint a két nagy képregény vállalat elkezdte a versenyt. A Marvel többet gyárt, a DC Comics viszont anyagilag sikeresebb. Azaz, úgy tűnik, még mindig az új Batman tartja el őket, mert az utóbbi próbálkozás igazi megabukta volt. Jonax Hex - nem írtam róla, mert elég ennyi betűt vesztegetni rá, többet nem. Pedig egy hasonlóság van abban a feldolgozásban és ebben a képregény adaptációban: John Malkovich. Hm, ingadozó szerepvállalások lassan 10 éve. Majd egyszer rájön, mi áll jól neki. Na, de vissza a filmhez.
CIA-s ex-ügynökökre vadásznak, ők újra összeállnak, hogy kiderítsék, ki is akarja őket holtan látni.
Van itt Tarantino-s színészvezetés, Ocean's Eleven-es zenei aláfestés, tömérdek sztár (Bruce Willis, Morgan Freeman, Helen Mirren, Karl Urban, Brian Cox, Richard Dreyfuss,  személyes kedvencem Mary-Louise Parker - igazi, született komika), kellemes alakítások, monjuk, hogy jó sztori és kellemes befejezés, hosszú film. Ezt feszesebbre vágva (tudnám is hogyan) simán kultfilmként is eladhatták volna, de van egy olyan érzésem, hogy csak DVD-re fog kijönni itthon, mert arra nem jó, hogy megtöltse a mozitermeket és nálunk nem annyira népszerű ez a képregény. Pedig az akciók ülnek, a dumák jók, a karakterek meglepően rendesen kidolgozottak, de nem áll össze, mert fájóan elnyúlik. Nálam 6/10, mert egy estét megér. 
 

Az igazi mocskos szórakozás, amit az utóbbi időben nagyon régen élvezhettünk. Rengeteg a vér, a filézés és az irónia. Végre!!! A film nem azoknak szól, akik éppen most írják a dpilomamunkájukat forgatókönyv szakon, hanem azoknak, akik szeretnének egy jó másfél órán keresztül kikpacsolni. Gondolkodni nem kell, sőt úgy jössz ki a moziból, hogy kellemes mosoly ül ki az arcodra és vágysz valamiféle kultúrális desszert után, mert bizony kell is. Most mondhatják sokan, hogy ezek a filmek nem kellenek, semmi szükség rájuk, mert csak butítanak, de úgy gondolom, hogy néha igenis kell, hogy bűnözzünk és ne fejlesszük az agyunkat, hanem zsibbasszuk. Ráfér, csak arra is vigyázzunk, hogy ne vigyük túlzába. Ezek a filmek nem azért készülnek, hogy fennmaradjanak, hanem azért, hogy egy stresszes nap után ne vigyük haza a gondokat, hanem ílymódon vezessük le a felgyülemlett feszültséget, ne pedig családi vitákban, veszekedésekben.
Technikailag nincs semmi kivetni való a filmben, még az sem, hogy néha a vér színe egy kicsit fakó, de ennyi mennyiségnél ez megbocsájtható. Egy jelenetet sem tudok kiemelni, ahogy egy színészt sem, de nagyon ajánlom a Piranhna svéd asztalt, majd megérted miért. A vége pedig nem enged mást sejtetni, hogyha siker lesz, akkor elkerülhetetlen a folytatás, de (nagy DE), még az sem kizárt, hogy csak egy egyszerű poén, amit nem akartak kihagyni.
Ahogy írtam az elején, mocskos szórakozás, amit élvezni fogsz...márha szereted némely napon a trancsírt. Ezért hát 6/10. Meg ne kövezzetek!
 

Azt hiszem, hogy a mostani év sem múlhat el 10 darab Samuel L. Jackson film nélkül. Igen, ebben is szerepel. Ahogy Dwayne Johnson is, de alapvetően velük az ég világon semmi baj nincsen. Még Mark Wahlberg-gel sem. Kettő, azaz kettő dolog van, amit muszáj kiemelnem, mint hiba és amitől számomra érdektelen ürességbe fulladt a film: Will Ferrell és a sztori. Van valamiféle történetszál, ami megyeget, de nem fut ki sehova. Will Ferrell pedig nem jó, nem az én világom, nem azt a fajta humort képviseli, amit kedvelnék. Pedig nem egy rossz színész (lásd Felforgatókönyv), de annyira modoros a komikuma, hogy már fáj. Pedig ez az, amit nem szeretnék látni a vásznon. Sokkal nagyobb durranásnak indult, sokkal jobbnak tűnt a kampány, előzetes alapján, de mégsem működik. Száraz akciódús egyveleg, amit még Eva Mendes bája sem ment meg. A karakterek kitaláltak, de nem működnek együtt. Amikor valaki nagyon odateszi magát egy jelenetben, a másik halvány és fordítva.  Igazából az sem derül ki, hogy miért is nyomoznak. Úgy tűnik az alkotógárda azt a döntést hozta, hogy jobb lenne a humort előtérbe helyezni, mint az akciókat favorizálni pedig ennek a két elemnek a kombinálása már sikerült egyszer-kétszer. Viszont, ha nincsen jó történet és elég egy rossz alakítás, máris tönkreteszi a filmet. Sajnálom, de nem tudok többet adni, mint 5/10. Többet nem ér.