A cím mindent elárul. Igen, ez a századik bejegyzés, ami tulajdonképpen egy születésnap is lehetne, hiszen körülbelül egy éve kezdtem ezt az oldalt írni. Szóval durranjanak a pezsgők, repüljenek a lufik és koccintsunk, akár így virtuálisan is erre a méltán megérdemelt ünnepre! Na jó, kicsit visszaveszek az arcomból, de hát feldobott a tény.
Sokat töprengtem, hogy mi is vezetett odáig, hogy ez a blog létrejöjjön, amellett, hogy a filmek az első számú kedvenceim a különböző kultúrális szórakozási lehetőségek eszköztárából. Talán az, hogy van rá időm. Bármikor meg tudsz nézni egy filmet. Bármikor le tudsz ülni írni róla, ha olyan életet élsz, mint én. Persze nem a munka rovására, azt az ember maradéktalanul elvégzi, de úgy gondoltam, hogy valaki, mint én, aki túlságosan izgalmas magánélettel nem rendelkezik (júj, de őszinte) az utóbbi időben, valahol rájött, hogy magáról így írni nem tud és nem egy Adrian Mole féle lúzer és nem is egy Brad Pitt, a kettő között valahol, ki kell adja magából mindazt, ami benne van. Hiszen mostanság nagyon kell küzdeni azért, hogy megfelelj, és néha azt sem veszik figyelembe, hogy nem az erőfeszítés hiánya miatt vagy kénytelen a második sorba állni, hanem egész egyszerűen bármennyire is próbálsz nem tudsz megváltozni, igaz, van, hogy nem is akarsz, de hiába: vagy tökéletes vagy vagy másodrangú. Itt tartunk és becsülöm azokat, akik harcolnak a megbecsülésért. Én maradok a tiszteletért vívott csatáknál, nem leszek a jó értelemben vett "rosszfiú" bármennyire is az a vonzó, nem fogok senkit sem kifúrni sehonnan, hogy előbbre jussak és tudjátok miért: mert nem vagyok olyan. Ennyire egyszerű. Maradok a majdan megérdemelt tisztelettel övezett erkölcsi és szakmai győzelemnél. Ezért készült el a forgatókönyv, amivel dolgozunk, ezért énekelek és írok dalokat, ezért vetem e sorokat elétek, hogy így kapjatok valamit belőlem. Az előbbi egyszer összejön, az utóbbi pedig folyamatosan érkezik ezek után is. Akik olvassátok, köszönöm eddigi megtisztelő figyelmeteket (csak így tovább), akik pedig most figyelnek fel rá, azoknak pedig kellemes olvasgatást a jövőben.
A következő összeállítás pedig egy lista, hogy feltárjam előttetek az én kedvenceimet, műfaj szerint az utóbbi évek terméséből és emlékeinkben méltán fennmaradt klasszikusok közül:
Horror:
Halloween
Paranormal Activity
A dolog
Akció:
Die Hard 3
Halálos Fegyver 1
Fekete eső
Vígjáték:
Wild Target
Oscar (az eredeti)
Get Him to Greek
Dráma:
Holt Költők Társasága
A csíkos pizsamás fiú
Las Vegas: végállomás
Háborús:
A Sólyom végveszélyben
A halál 50 órája
Katonák voltunk
Animáció:
Verdák
Shrek 1
Toy story trilógia
Fantasy/Kaland:
Star Wars
Indiana Jones
A Tűz óceánja
Sci-fi:
Alien II
Harmadik típusú találkozások
Termninátor I. II.