FLYVIKWORLD

Lassan véget ér az év, az évtized és itt az ideje, hogy szembesüljünk azokkal a dolgokkal, amelyeket elértem vagy nem. Mivel egy hosszú, esszé szerű írásnak én sem örülnék, megkímélek mindenkit attól, hogy egy Harry Potter hosszúságú elmélkedéssel zárjam ezt az esztendőt.
Az év, miután átestünk a szakítópróbán, a tűzből nincs kiút sémájára hajazva kezdődött, mert január negyedik napján bizony majdnem odaégettem az ebédet, így majdnem égő bizonyítékkal szolgálhattam volna arra a tényre, hogy nem nyerném meg a Hal a tortán ezüstszínű üstjét. Nem haladok naponként, nyugalom. A téli időszak, ahogy régiónkra jellemző, nem a vakító fehérséggel rendelkező hófödte látvánnyal kecsegtetett, így a pozsonyi túrák a sár és latyak kikerülésével, és a cipők, autók tisztításával folyt, amellett, hogy kendőzetlen lelkesedéssel irányítottuk tovább a stábot. Persze a szlovák fővárosban is eljött az időszak, amikor lakótársat kerestünk, hiszen az április nem másról szólt, mint a költözésről. Pár hónap kimaradt ugyan, de ez talán azért van, mert semmi különös dolog nem történt, azon kívül, hogy egy komoly ember benyomását keltettem. Dolgoztunk, tettük azt, amit kellett.
A nyár nem  hozott családi vakációt, de több munkát igen, és még egy helyszínt, ahol a belgrádi koktélok ízét ismerhettem meg, amikor volt rá idő. Elvégeztem a rám kiszabott feladatokat, de elkelt volna az avatarom, ha lett volna. Rájöttem, hogy a szerb hölgyek igencsak a micsoda nő kategóriáját súrolják, ami viszont az én esetemben a pokoli toronyt juttatja eszembe, elnézve magasságukat.
Ugyan sokan kívántak boldog születésnapot a neves alkalomból, sok időt ezekkel az emberekkel nem tölthettem, mert három ország között játszottam a bolygó hollandit és az összes road-movie soundtrack-jét végighallgattam majdnemhogy, mire eljutottam a következő, ezeddig az év legfontosabb döntéséig, mikor is, ugyan búcsúmulatság nélkül, de felmondtam a már több, mint két évig engem foglalkoztató cégnél. Paprikás nem volt a hangulat, mikor eljöttem, de kiderült, hogy az elemi ösztönök elfojtása bizony nem sikerült éppen jól, hiszen a 15 perc hírnév erejéig voltam fontos, hogy szemtől szemben tisztázzuk a dolgokat. Igaz, hogy sok dolgot megtanultam és ezért hálás vagyok, de arra is rájöttem, hogyha a bárányok hallgatnak, nem állnak ki magukért, akkor nem fog számítani, bármit is tesznek. Viszont, hogy ne süllyedjek el a média által teremtett pöcegödör mélyén, a véletlennek köszönhetően, vagy csak, mondhatni az egyetlen jó szándékú gesztus onnan érkezett, ahonnan nem várta volna az ember. Az ajánlat bizony kecsegtető volt, de valóra mégsem vált még. Hiába, üdvözöltek, "öcsém, ez a való világ" és bizony hiába építgettem az álmaimat, még az alapszerkezetnél tartok. Viszont a mentőöv ott landolt mellettem és habár nem egy megaprodukció felelőse, tagja lettem, azt kell mondanom, hogy az év igazán szépen köszön majd el tőlem egy olyan stábban, ahol a munka az első és a lelkesedés. Ha jól keverjük a szálakat, akkor bizony ez, az egyelőre kezdetleges birodalom visszavág majd. Igazából szerelem szempontjából semmi nem történt, így erről nem beszélek és bármennyire is izgathat bárkit ez a téma, nem hiszem, hogy sokan vannak, az a konklúzió fogalmazódott meg bennem, hogy halálos iramban kell változást hozni az életemben, de nem azért, hogy beilleszkedjek a társadalmi elvárásoknak, hanem azért, hogy ott legyek a boldogság nyomában. Ami viszont a mozgóképeket illeti: ez az év nem kecsegetett el bennünket, éppen ezért azt kell írnom, hogy bizony kellenek ennél jobb filmek.