Az Úr 2010. esztendejében sem ótzkodunk attól, hogy a gonosz erők által megszállt testekben megbújó démonok kiűzésével foglalkozzunk. Ti, kik nemcsak nézitek, ám de látjátok is ezt az ember által bemutatott alkotást, idézzétek fel újra az 1973-as esztendőt, mikor is egy pap már egyszer megpróbálta kiűzni egy kislány testéből a benne rejtőző Lucifert. Az évek ugyan teltek s múltak, de a bukott angyal még mindig közöttünk jár és előszeretettel keres ott menedéket, hol ti nem keresnétek: ugyancsak egy ártatlan kislány érintetlen testében. A hely, mint majd minden esetben most is az Újvilág, ám most egy elhagyatott, általunk talán kevéssé ismert eldugott zug az, hol megjelenik az átok. Ám egy tiszteletes nem riad vissza attól, hogy felvegye a küzdelmet a sötétség hercegével és forgatócsoportjának segítségével dokumentálja a történteket. Amivel viszont találkozik, az nemcsak a hit, de az emberség próbálja is, hiszen az egyre fokozódó balsors rávilágítja a papot a lényegre: a gonosz már a világunkban él, s benne az emberek lelkében. Eli Roth, ki mint mecénás uralja a produkciót sem mer mindent megmutatni, ami azért zavaró kíváncsi elménknek, mert többet akarunk mi is. Van, s az lehetsz te barátom, hogy többet megtudj és felkészülj, de van, kit csak a szórakozás élvezete hajt, hogy ezeket a szörnyű eseményeket figyelemmel kövesse. Mindketten csalódnátok, mert, ami a lényeg, teljes valójában meg nem mutatkozik, csak sejtetve létezik szemünk és fülünk előtt. Ahogy a mai elvárások kérik, természetes a dokumentarista rögzítési mód, mely ugyan közelebb hozza a történetet hozzánk, de teljes mértékben viszont nem köt le sehogyan. A kép rögzítésére szolgáló eszköz nagyon rántgatózik, talán a félelemtől, de akkor egy olyan mesterember jártasságát kellett volna kérni, ki ismeri eme mesterség minden csínnyát-bínját. Zoltán Honti tán Pannónia szülötte, s ezért aztán büszkék lehetnénk rá, de a kevesebb, drága barátom, több lett volna.
Mint ahogy világunk sem tökéletes, így ennek a történetnek sincs oly vége, melyet szívesen elevenítünk fel emlékeinkben a jövőben, de számunkra legyen ez jel arra, hogy a címben említett utolsó ördögűzés bizony csak annak volt az, ki akkor ott harcolt és a világ még nem menkült meg. Nálam, feleim, 5/10, mert akartam, láttam és nem bizakodtam, melyet ezután sem teszek, mert bizony elvárásaim nagyobbak voltak annál, mit kaptam.
The Last Exorcism
2010.12.14. 16:48
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.