FLYVIKWORLD

Nehezen lehet megszólalni és még nehezebben lehet akár egy sort is írni egy olyan filmről, amelyről az ember érzi, hogy nyomot hagy benne, de hogy lelke melyik szegletére van hatással, még nem tudja, csak azt, hogy valami történni fog. Tipikusan az a film, amelynek utolsó képkockája után nem állsz fel a székből, csak bambulsz magad elé, mert vársz még valamit. Úgy érzed nem teljes az élmény, kell még valami, ami lezárja benned a kétségeket, a mondat végére pontot tesz és elégedetten sóhajtasz fel, hiszen megérted, mi is történt. Hiába ülsz azonban ott, egyedül, választ csak akkor kapsz, ha felkelsz és folytatod az életed. Akkor válik világossá minden, ami a vásznon oly értelmetlennek tűnt, befejezetlennek. Akár mennyire is próbálkozom valami megfoghatót írni, csak az jut eszembe, hogy ez a száz perc nem másról szól, mint az életünk azon szakaszáról, amely mindenki számára eljön: a választás kötelezettsége. Mindegy, hogy jó vagy rossz, gazdag vagy szegény, bohém vagy realista vagy, egyszer döntened kell, hogy merre tovább, miként akarod, hogy emlékezzenek rád. Ha eldöntötted, akkor le kell zárd magadban a múltat, hogy megértsd, új életet kell kezdened vagy miután tisztáztad az eddigi utad, a jobbra törekedni és vállalnod kell minden következményt.
Nem tudom azt könnyű szívvel leírni, hogy ez a film maga a művészfilmek etalonja, a mainstream-ek szerzői változata, egyszerűen egy híd az alkotói mozgóképek és a pénzorientált blockbuster-ek között. Minden a helyén van, de mégsem, minden működik, de hagy ürességet benned. A nők gyönyörűek, a férfiak kemények, a táj kopár, de vonzó. Csak olyan, mint az élet. Ahol van rossz, ott megjelenik a jó is, a szépet akkor veszed észre igazán, ha sivárság veszi körül.
Minden tiszteletem Geroge Clooney-nak, aki olyan szerepeket vállal el, amellyel bizonyíthatja tehetségét, mert amilyen alakítást ebben a filmben nyújt, az maga a színjátszás csúcsa. Anton Corbjn pedig nagyon közel áll ahhoz, hogy kultrendező legyen. Igaz, már sokan annak tartják, de ez a második nagy játékfilmje (az első a Control volt), kell még, de nagyon jó úton halad. Ami viszont az abszolút nyeresége a filmnek: egy új gyönyörű tehetség, akit remélem sok rendező foglalkoztat majd a jövőben. Jegyezzük meg ezt a nevet: Violante Placido.
Nálam 8/10, de mindenki figyelmét felhívom arra a tényre, hogy ehhez a filmhez megfelelő, művészi képzelgésre és gondolkodásra hivatott két óra szükséges, mert végignézed a végestáblistát is, mire eljutsz oda, hogy felkelj a székből.