Amikor az első rész előzetese lement, úgy voltam vele, hogy ez inkább gyerekeknek szól majd, de egy vasárnap délutánt rászánni nem nagy áldozat. A végén ott kötöttem ki, hogy van Cars bögrém, kettő is és ott díszeleg az eredeti DVD a polcon. Valamiért megfogott hangulat, a precizitásba öntött lazaság és a kicsit ugyan elcsépelt, de remekül megvalósított konklúzió is. Az eddigi folytatásos egyeduralkodó, a Toy Story megkapta hát a versenytársat, de ez is mennyire Pixaros. Nem versenyeztetik egymással a két projektet. A nagy klasszikust lezárták, majd jöhetett az egyik siker folytatása. Nemhogy jött, beszáguldott, hiszen olyan kampány előzte meg a filmet, hogy még az is kíváncsi lett rá, aki eddig ódzkodott az animációs filmektől. Aki látta, nem panaszkodott, de a vélemények nem egyöntetűen istenítik a szimpatikus (és kevésbé azok) autók kalandjait. Ez a rész rétegfilm, ha egy nézőpontot veszünk figyelembe. A kémfilmek kliséit veszik elő az alkotók és játszadoznak el velük a maguk humoros, kicsit túlzott módján. Van itt James Bond-ra hajazó Aston Martin, nagyképű Forma-1-es autó, sőt a régi korok megbukott modelljei is hangsúlyos szerepet kapnak ebben az epizódban, amellett hogy az első rész kedvencei is visszatérnek. Közülük is Matuka lóg ki a sorból, mert ez a rész őt állítja a középpontba. Az ő konfliktusa McQueen-nel és az ő félreértett helyzete keveri a szálakat össze-vissza a világverseny és a mögötte húzódó kémjátszma kellős közepén. Ahogy kell, a történet kicsit bonyolultabb, a karakterek árnyaltabbak, a csavarok kiszámíthatóak, de bocsássuk meg, hiszen ez a rész a gyerekeknek szól elsősorban (hogy lássák kedvenceiket), míg az utalások pedig a felnőtteket célozza meg.
"My name is.............British Intelligence"
"I am Maters........average intelligence"
Míg a gyerekek és a felnőttek is megtalálják a maguk szórakozását, a hozzáértő csak ámul bámul, mert egy dologban viszont megint felállította a mércét John Lasseter és csapata: a látvány annyira lenyűgöző, hogy csak állva tapsolhatunk nekik ezért a teljesítményért. Ami kell, verdásítva lett (kedvencem a Big Benből lett a Big Bently), ami kell, megmaradt, de hogy ezzel a filmmel technikailag már a Finding Nemo-t is lekörözték, az biztos.
Nálam 8/10 és a második rész, amint megjelenik, ott lesz a polcon. Csak azt nem tudom, milyen formátumban. DVD vagy már Blue Ray Disc-en? Ez az egyetlen kérdés.