Amerika csak szórja az igaz történeteket, még olyanokat is, amelyek nem igazán kötődnek a világ történelméhez, mégis élvezhetőek. Ezek közül általában persze, ami eljut hozzánk, azok vagy a sport vagy a maffia históriás könyvéből ismertetik meg velünk az Új világ egy-egy szubkultúráját. Emlékezzünk csak a Nagymenőkre, esetleg a Casinora. Hálás téma a filmkészítőknek, hiszen van benne szerelem, erőszak, összeesküvés. Mi kell még. Tárgyalt alkotásunk is ezt a vonalat viszi tovább. Richard Kuklinski 1964 és 1986 között több, mint száz emberrel végzett az alvilág megbízásából. Az ő életét veszi górcső alá a rendező, Ariel Vromen. Illetve csak egy szeletét, hiszen amíg részletesen bemutatja a Iceman munkáját, kapcsolatait, kicsit háttérbe szorítja a kontrasztnak szánt családi hátteret, ami csak a végén, alapvetően egy jelenettel telik meg fontossággal. Iceman munkáját nem hajtja bosszú, odaadás, hűség vagy bármi magasztos eszme. egyszerűen csak a pénzért teszi azt, amit: elvégzi a piszkos munkát. Ezért is ragadt rá a beceneve, mert nem törődik a részletekkel, a kérdésekkel. Ha munka van, kellő alapossággal és hideg koncentrációval kezd bele, hogy nyom, bizonyíték nélkül szolgáltassa a megoldást.
Michael Shannon tökéletes választás a címszerepre, mert ráérzett arra, hogy Kuklinskinek két arca van, amit nem ripacskodva, de meg kell mutatni és végre kezdenek ezek az eddig majdhogynem elfeledett színészek reflektorfénybe kerülni, ahogy a régi nagyok megint lehetőséget kapnak a B kategóriából való kitörésre. Ray Liotta, Robert Davi, David Schwimmer olyan testhezálló karaktereket játszanak el, hogy azt én sem bíztam volna másra. Sőt, még Stephen Dorff és James Franco is feltűnik egy jelenet erejéig. Kellemes meglepetés Winona Ryder feltűnése, aki még mindig érti és tudja a szakmát, ahogy igazi öröm számomra Chris Evans felbukkanása is az egyik mellékszerepben. A szuperhős filmekből ismerős színész tiszteletet érdemel azért, hogy nem ül a babérjain, pedig megtehetné, hiszen a jövője biztosítva van Amerika Kapitány karaktere által.
A hangulatteremtés ugyan nagyon jól sikerült, ahogy végigmegyünk a 60-asoktól egészen a 80-as évekig, de nekem támadt hiányérzetem. Minden olyan fátyolos, mintha nem engednének közel a figurákhoz, mintha egy függöny mögül kellene végignéznem a történetet. Lehet, hogy ez inkább egyfajta távolságtartás, hogy ne akarjunk azonosulni a(z) (anti)főhőssel, de egy intelligens mozinéző nem is tenné. Ebben a filmben az ártatlanság megjelenítője a család (klasszikus értelemben vett anya, gyerekek, nem a Cosa Nostra féle), akik, mint ez kiderül, ne tudtak arról, hogy mivel is foglalkozik apa a munkaidejében, de nem kapunk igazi rálátást a helyzetükről, hogy igazán bele tudjuk képzelni magunkat a bőrükbe. Egyetlen egy vitát izgulhatunk végig férj és feleség között, amelyben a férfiak és a nők is megtalálhatják a maguk igazát, de valahol mégis egyetértenek a másik oldallal is, ezáltal viszont valahol felesleges is. Talán a rendező érezte, hogy kell ez a jelenet, de itt érvényesül a több jobb lett volna. Ha többet látunk a "boldog" családi életből, a gyilkosságok is nagyobb súllyal nehezednek rá értékrendünket ért hatásainak pontjaira, mit ahogy a szépen felvezetett befejezés is. Végre nem kapkodták el a finálét (amely oly sok filmre jellemző), hanem lassan sződték bele a sztoriba az elkerülhetetlen bukást, vészjósló, apró jelekkel, így nem ér minket váratlanul, tudjuk, mi lesz, de abban ügyesen dolgozott a forgatókönyv, hogy nem tudjuk, mikor és hol pontosan. Ezért külön piros pont jár az alkotóknak, mert van egyfajta suspense érzete az embernek, pedig nem kellene, hisz tudjuk a végét.
Mindenesetre jól sikerült film, amely egy megtekintést mindenképpen megérdemel.
Nálam 7/10, és ha kicsit elegünk van már a fantáziavilágból, akkor ez a film visszaránt a valóságba, amire azért néha szükségünk van.
FIGYELD:
* Az első randevút
* Mr. Freezy felbukkanását
* A Maffiózókból ismert John Ventimiglia itt bizony nem olyan tutyi-mutyi
