FLYVIKWORLD

Az 1900-as évek végén egy német rendező fogta magát és rendezett egy űrinváziós, abszolút patetikus hangulatú katasztrófafilmet, amelyben megjönnek az idegenek, látnak az idegenek és majdhogynem győznek az idegenek, de az emberi leleményesség mégiscsak útjukat állja. A 2000-es évek elején egy rendező újraálmodta az egyik legrégebbi szuperhős kalandjait és realistább szemszögből mutatta be a Bőregér eredettörténetét, majd további kalandjait. Azt hiszem, nem kell mondanom, melyik két filmről van is szó. Ezek említése nem véletlen, tudniillik mindkét előd hangulata megtalálható ebben a sci-fiben. Az Independence day sztorija keveredik a Batman begins látásmódjával, ha nem is teljesen, de valahol mégis felfedezhető az alkotók törekvése abból a szempontból, hogy az Emmerich-féle blockbuster fonalát felvéve realistábban, azaz Nolan-esen közvetítse a Föld invázióját. A sok steady-cam felvétel, a kamerarángások, a majdnem tökéletes közelik a dokumentarista stílust hivatottak bemutatni (csak úgy Bourne-ösen), ami egyáltalán nem zavaró, de valahol mégis vágyunk a tűéles totálokra és a dicső, hősperspektívákra. Megkapjuk, de nem mainstream szerűen, azaz nem Michael Bay stílusban, de a történet szempontjából viszont hamisítatlan amerikaiasan. Mindenki hős, még ha nem katona, akkor is, megvannak a belső konfliktusok, a halottak száma egyre nő, de azért maradnak túlélők arra az utolsó rohamra, amikor is...na, de a történetet csak nem mondom el. Nem lenne tisztességes azokkal szemben, akiket érdekel és őket is megértem, mert amit pozitívumként fel lehet hozni, hogy az első pillanattól kezdve megkapjuk az akciót, a robbanásokat, a puskaropogást. Nincs sok mellébeszélés és azon kívül, hogy a színészek kisujjból hozzák, amit kell, nem is bántóak az elnagyolt gesztusok. Az ígéret, miszerint ez a film az Independence day és a Black Hawk Down keveréke lenne, igaz, hiszen a szakasz, feladatát túlteljesítve igyekszik mindent megtenni az életben maradásért és néha felfedezhetünk egy-két olyan momentumot, ami a Ridley Scott féle fantasztikusan jó háborús filmet juttatja eszünkbe. Aaron Eckhart neve lehet egy kicsit furcsa, hiszen ő nem nagyon kultiválta eddig az akciófilmet a karrierje során, de meg kell mondjam, hogy nem okoz csalódást, ahogy az örök amazon Michelle Rodriguez sem. Több nagy nevet nem igazán lehet felfedezni ebben a filmben a színészoldalon, hiszen, gondolom én, itt a vizuális effektusokon volt a hangsúly, így A kategóriás sztár nem fért bele a költségvetésbe. Nem is baj, csak több pátoszos jelenet került volna be a forgatókönyvbe, ami nem hiányzik, így sem panaszkodhatunk.
Nálam 7/10, mert ugyan minden klisé szerepel és kicsit sem eredeti az alkotás, de egy olyan rendezőtől Jonathan Liebesmantól, aki eddig a horror műfajában tevékenykedett nem rossz kezdet egy blockbuster-rel így debütálni. A gyártónak pedig nem kell félnie attól, hogy a Strause fivérek bármilyen szinten is lenyomják őket a Skyline-al, ami igaz, hogy sikeres lett, de ehhez a filmhez képest egy délutáni matiné. (Jogi vita folyik a mai napig arról, hogy az említett Strause fivérek ellopták az ötleteket a Skyline című filmjükhöz (bővebben arról itt olvashat), hiszen a munka bizonyos fázisában, mint stábtagoknak, hozzáférésük volt majd mindenhez ezzel a filmmel kapcsolatban.)