FLYVIKWORLD

Minden kornak léteznek a meghatározó előadói. A teljesség igénye nélkül a 60-as években Aretha Franklin, a 70-es években Cher, a 80-as években Madonna, a 90-es években Celine Dion az évezred hajnalán pedig olyan előadók árasztották el a zenei piacot, akik ideig-óráig maradtak a reflektorfényben és nehezen bár, de van, aki a mai napig is megőrizte hitelességét és sztárstátuszát.  Nem Britney Spears-re vagy Jessica Simpson-ra gondolok, hanem Christina Aquilera-ra, aki ugyan egy lagymatag slágerrel robbant be a köztudatba, de képes volt fejlődni, változni és bizony Lady Gaga trónkövetelése ide vagy oda, ő még mindig az, akit Dívának (a film magyar címe is Díva, csak nem tudom miért kellett lefordítani. Nem értjük a Burlesque kifejezést?) hívhatunk manapság. Miss Aquilera-t is elérte a végzete, filmszerepben mutathatta meg, hogy mennyire színes és szerteágazó tehetséggel áldotta meg a sors. A feladata nem volt egyszerű, mert a már említett, a zene nagyasszonya, Cher mellett kellett bizonyítania. Nem okozott csalódást egyáltalán, sőt azt kell mondjam, hogy amit ebben a filmben produkál, az említésre igenis méltó. Amellett, hogy a főszerepet játssza, még a zenei produceri feladatokat is magára vállalta, ami még egy piros pontot ér a neve mellett. A film elsősorban egy zenei történelemlecke. Az első pár dal inkább a swing, a jazz, a blues, a soul dallamos és erőteljes világába kalauzolja a nézőt, majd ahogy egyre inkább lépünk előre a történetben már a mai hangzásvilág, hangszerelés, ritmus univerzum határozza meg a hangulatot. A hangulatot, amelyet nagyon stílusosan, remek vágással, elképesztő kamerabeállításokkal oldott meg Steve Antin, akinek ez az első komolyabb munkája, mint rendező. A színészvezetéssel még vannak ugyan gondjai, de látszik, hogy ez csak a lámpaláz, hiszen a két főszereplő mellett olyan színészek is szerepet kaptak, mint Peter Gallagher, Kristen Bell, Stanley Tucci, Alan Cumming, akik ugyan nem a mai A kategória tagjai, de mind ismert, elismert művészek és hozzák, amit a forgatókönyv sorai nekik szántak. Igaz, ami igaz, a történet ugyan sablonos és rengeteg áthallás is észrevehető, némely esetben konkrétan jelenetek, karakterek köszönnek vissza más alkotásokból, mint a Kabaré, Sakáltanya, Moulin Rouge, Chicago, de ezt a filmet nem ezért fogja szeretni az, aki megnézi, hanem a humor és elsősorban zene miatt. Az viszont üt, a helyén van és szépen lassan azon kapja majd magát mindenki, hogy a soundtrack-et dúdolja és ezáltal a legfőbb értékét teszi magáévá ennek a produkciónak. Le a kalappal az alkotók előtt, akik egy olyan filmmel örvendeztettek meg minket, ami egy délutánon, estén mindenképpen megérdemel két órát az életünkből, már csak azért is, hogy kiszakadjunk ebből a mai nagyon realista, kicsit komor világból.
Nálam 7/10 és el kellene gondolkozunk azon, hogy itthon miért nincsen egy ilyen szórakozóhely, ahol ilyen környezetben tudnánk eltölteni az időnket. Nekünk (ugye-ugye) hiányzik. Nektek is?