Emlékszem, amikor az első rész bejött. Nem nagyon voltam kíváncsi rá, de aztán egy unalmas délutánon mégis megnéztem. Már maga az első jelenet annyira üdítő volt, hogy rácsavarodtam. Aztán mindehhez hozzátett a zene, a karakterek, a sztori (bármennyire is butyuta, mégis adott egy pofont a magukat komolyan vevő képregényfilmeknek) és első számú kedvenc lett. Tudtam, hiszen, ki ne tudta volna, hogy lesz második rész. Nem is volt okom félni a ténytől, hiszen Matthew Vaughn, az első rész direktora producerként ott bábáskodott a projekt felett és róla tudjuk, hogy ért ahhoz, amit tesz, hiszen Guy Ritchienek is ő volt a felvigyázója még korábban. Márpedig az angol fenegyerek filmjeit szeretjük...nagyrészt. Ahogy Jeff Wadlow is megkapta a lehetőséget, hogy iparosból egy erős rendezői kézjegyekkel operáló klasszikust hozzon össze, gyarapítva a jól sikerült folytatások nem éppen nagy számát. Minden adott volt tehát, hogy Mark Millar kultképregénye a mozivásznon is folytatódjon. Minden, csak éppen mégsem jött össze.
Ugyan a minél többet mindenből vonal (ahogy erre már mások is rávilágítottak) megjelenik, és bizony kemény leckét kapnka a srácok, mégis az egész egy nagy rakás összevisszaság, különböző jelenetek egymás után pakolva és nincs meg az a filmes malter, amely az első részben olyan szépen összekötötte a szálakat, jeleneteket. 
Valahogy úgy lehetettek vele, hogy így is, úgy is sikeres lesz, mert, hogy, de (még ha anyagilag lehet) mégsem az. Nem azzal van gond, hogy ne lennének meg azok a dramaturgiai pontok, amelyek kellenek egy folytatáshoz, hanem egész egyszerűen nem egységes az egész. Van sok verekedés (nem olyan szépen, mint anno), van poén (nem annyi, mint anno), van lelkiismereti válság (több, mint anno), szereplő elvesztése (mondjuk ez jó pont), de mégis hiányzik valami. Az pedig a szív. Néha felcsendül a már klasszikus zenei főtéma, egy-két képregény insert is beköszön, de csak, mintha a házi feladatot mondaná fel a rendező. Láthatóan járt filmes iskolába, de ehhez a részhez bizony Vaughn kellett volna, mert egy dolog bizonyosan elveszett: a szív, a lélek, a plusz titkos összetevő, ami miatt szerettük az első részt. Ugyan a színészek mindent kiadnak magukból (néha tényleg, lásd iskolai jelenet, ami inkább elfért volna a Jason Friedberg - Aaaron Seltzer duó antifilmes "eposzaiban" és ezért egy fekete pont biztosan jár az alkotóknak), de ha ők sem tudják mire megy ki az egész, ők sem tehetnek semmit. Sajnos még az akciójelenetek sem magával ragadóak, a vágás semmilyen, csak jó, pedig ez is egyfajta védjegye volt az elsőnek, a zene egysíkú, az új karakterek pedig nem viccesek, inkább nevetségesek, kivétel talán Jim Carrey figuráját, aki viszont nem sok játékidőt kapott. Az egyetlen pozitívum, ami valamiért kicsit jobban kiemeli az átlagból, azok a karakterek nevei, de ennyi.
Sajnos nálam csak 5/10, mert sokkal, sokkal többet vártam ettől a filmtől az első rész után és már bocsánat, de ugyan nem hasonlítgatunk, de ha minden összetevő ott volt ahhoz, hogy jó film legyen (stáb, sztori, producer, pénz), akkor hogy lehetett ezt ennyire elbaltázni. Hit-Girl ezért seggbe rúgna mindenkit. Majd a következő részben, mert, hogy bizony készülni fog, ez nem kérdés.
FIGYELD:
* Kick-Ass egy ismerőst is felfedez a szuperhősök csapatában
*Hit-Girl majorette bemutatóját
* A minibuszos verekedést
