FLYVIKWORLD

"Nagyon kemény vagyok, nagyon kemény, én vagyok az alfahím, nagyon ott vagyok, velem ma senki nem szórakozik!" Kezdheti a reggeleit Machete az ex-szövetségi ügynök, akinek kiírtották a családját, majd elvesztette a munkáját, így nem kívánatos személyként éli a mindennapjait. Aztán jön egy megbízás, megint átverik, ezt viszont már nem hagyja annyiban.
Átlagos történet, valljuk be. Mocskos szórakozásként tálalva. Rodriguez nem tud szabadulni a grindhouse átka (?) alól, ez a film is abban a műfajban készült., archivált képek, csúnya vágások. Telepakolta a kedvenceivel, végre Danny Trejo is főszerepben, Jessica Alba kemény lányként, Ceech Martin megint a vicces vonalat erősíti, Michelle Rodriguez pedig szerintem egyszerűen annyira vad és nevelhetetlen, hogy nem illik rá más szerep, mint az amazon. Persze itt még nincsen vége a sornak, hiszen feltűnnek érdekesnek tűnő választások is. Egynek például itt van nekünk Steven Seagal, mint rosszfiú. Túl sokat nem fejlődött az elmúlt évek során a színészet terén, de ettől függetlenül a mi genreációnk, amely az ő filmjeit nézte szüntelen tinédzserként és vitatkozott, hogy ki a jobb ő vagy Van Damme (juj, de régen volt!) örömmel veheti tudomásul, hogy még...él. Ahogy Don Johnson is, aki sokkal inkább eltűnt a rivaldafényből úgy 20 éve és azóta sem volt igazán aktív. Itt viszont az, még ha egy kisebb szerepben is, de megmutathatja, hogy tud ő romlott lelkűként is domborítani. Még Lindsay Lohan is tanúsít egy kis bűnbánást a magánéletére refrektálva, hogy egy drogos tinit játszik el, míg Jeff Fahey úgy tűnik csak a mexikói rendező filmjeiben tűnhet fel a nagyvásznon. Talán a legmagyobb meglepetés számomra Robert de Niro megjelenése volt, akit nem szoktam ilyen típusú filmekben felfedezni...oké, Jackie Brown, de akkoriban Tarantino mánia volt, hiszen a "mester" az időtájt ontotta a filmeket magából és nem várt éveket, mire újat tesz le az asztalra. Nem úgy Robert Rodriguez, aki mindig betartja az ígértetét, ezért is készült el a Machete.
Engem az Alkonyattól pirkadatig határmenti miliőjére emlékeztet, a régi westernek hangulatával ötvözve, kellő humorral és öniróniával, de mind ezek mellett azt hiszem kijelenthetjük, hogy kinőttünk ezekből a filmekből. Engem már nem kötött le annyira, zavaróan hatottak rám a direkt hibák és a szintén tudatos romlott minőség. Ami a középiskolában kultnak számított ("Hú, láttad a Ponyvaregényt? Király nem?" - kezdetű beszélgetések), az ma is inkább a 17 - 25 éves korosztálynak ad valami újat. Pedig a filmmel nincsen semmi baj: egyszerű történet, kultikusnak számító sztárok, elnagyolt keménykedések, kegyetlen kivégzések, Antal Nimród, mint izomagyú és gyönyörű nők. Van itt minden, ami egy nosztalgiára éhező filmszeretőnek kell, csak a baj az, hogy ezek a filmek bizony korosztályfüggőek és már nem nekünk szólnak, nekünk 30-asoknak. Ezért nálam 5/10, grindhouse érzés, magyar duma (csak figyelj!) ide vagy oda.