Álmos, farmgazdálkodással foglalkozó kisváros. Körülbelül ezer fős a lakosság. Mindenki ismer mindenkit. Aztán mindenki meg akar ölni mindenkit. Ismerős ugye? Minden amerikai filmben valamelyik kisvárosban zajlanak a legborzasztóbb események. Ám itt is lehet különbséget tenni község és község között. Vannak olyan helyek, ahol idilli a környezet, nem lakik messze a szomszéd, a veszély akkor is megtalál. Aztán vannak a már első mondatban említett közösségek, amelyek nem élnek fényűzően, sőt, de még messze is laknak egymástól. Hiszen farmon dolgozik majd mindenki, ahhoz pedig hely kell, kivéve a seriff, aki vagy jó vagy nagyon gonosz. Jelen esetben az előbbi a helyzet. Eddig teljesen sablonos a leírás, de ne is csodlákozzunk ezen. Nem egy kreatív ötlet megtorpedózása történik itt, hanem egy George A. Romero klasszikus feldolgozása.
Egy kisvárosban hirtelen majdnem mindenki megőrül és kaszabolni kezdi a saját családját, rokonát, barátját. A rend őre értetlenül áll a kialakult helyzettel szemben, majd úgy dönt, hogy nem is foglalkozik nagyon az okokkal, inkább menekülőre fogja. Rendben, azért valamennyire mégis elmerül a tények tisztázásában és a néző örül, hogy kiderül, mi is történt, sőt annak is örül, hogy megérkezik a katonaság, megint a gonoszt képviseli. Az egyik oldalról, teljesen arctalanul, klisészerűen. Nincs is ezzel gond, de másik oldalon nem tudjuk eldönteni, hogy ezek az emberek most zombik lettek (nem, hiszen nem élőhalottak - pedig Romerotól ezt várnánk) vagy fertőzöttek. Az utóbbi a helytálló kijelentés. Valamilyen veszélyes anyag miatt lettek azok, akik vagy amik. A logikai buktató nekem ott jelenik meg, hogy ha mindenki megőrül a levegőbe vagy bárhova került veszélyes anyagtól, akkor a maréknyi (nem is egy század, már megint) túlélő miért nem?! A seriff karaktere természetesen egy klónboltból jött, találkoztunk is már vele nem egy alkotásban, de a helyettesével nem, aki egy igen frissítő színt visz a nem hosszú (és ezért dicsértet érdemlő) filmbe. Ő az, akinek tényleg elhiszem, hogy nem érdekli mi van, csak magát menti. Egy ilyen helyzetben mi is így cselekednénk, valljuk be. Valljuk be azt is, hogy élvezzük ezeket a filmeket úgy ahogy vannak, aztán persze társaságban letagadjuk, hogy tetszett, pedig ez a film egyáltalán nem rossz. A hangulata ugyan nem a magával ragadó kategóriába tartozik, de a kreatívitás a brutalitásban megadja azt, amitre vágyunk. Breck Eisner nem egy zseni (eddig legalábbis nem ezt mutatja), de mint rendező még nem találta meg az útját és megbocsátható neki, hogy kísérletezik, hiszen előző, hozzánk is eljutott filmje, a Sahara sem volt egy totális kudarc, mint kalandfilm. Most a horror világában is ezt az utat járja és talán egy következő műfajban (Flash Gordon) is valami emészthetőt tesz le az asztalra.
Élvezhető darab, de csak azoknak, akik szeretik az ilyen témájú alkotásokat. Egy dolog azonban biztos: ha így megy tovább, elvileg nem marad egy amerikai kisváros sem, ahol nyugodtan lehetne élni. Nálam 6/10.
A nap csaja nem hiszem, hogy sokat dolgozna farmon, de még az is lehet:
