FLYVIKWORLD

Azt mondja, hogy...na akkor. Egy-két dolgot tisztázni kell, mert van egy kis zavar pár ember fejében, amit tudomásomra hoztak, mégpedig a pontozási szisztéma kapcsán. A kérdés az volt, hogy a 127 hours hogy lehet 7/10, míg a Battle: Los Angeles (a továbbiakban B:LA) is ennyit kapott nálam. A válasz nagyon egyszerű, de azért leírom. A két film nem hasonlítható össze, ahogy a célközönségük sem egy és ugyanaz. Aki odavan Danny Boyle-ért, annak talán esze ágában sincs egy B:LA-t megtekinteni, viszont nekünk, amatőr filmvéleményezőknek (direkt nem írom, hogy kritikus), ahhoz, hogy nektek képetek legyen a filmekről, mind a kettő filmet meg kell néznünk, kötelességből. Az akciófilmek zsánerében a B:LA eléri a 7-es osztályzatot, ami, ha most vizsgázna a film a magyar osztályzási rendszer szerint egy négyes lenne. A 127 hours viszont Danny Boyle mérce szerint 7-es, mert tőle többet várunk, így az is négyes. Ha summa cum laude a cél, akkor tessék megdolgozni érte, ha egy tavaszi-nyári popcorn mozi az, akkor minden hibájával együtt jól teljesített a sci-fi. A film nem volt, most sem az és soha nem is lesz objektív műfaj, így az értékelés sem lehet az, de vannak olyan pontok, amelyekben mindenki egyetért és ezek azok amelyek alapján nem adható több vagy kevesebb pont bármilyen alkotásra. Ezek között a színészi alakítások, a rendezés, a vizuális effektusok, a történetvezetés mind olyan gócpontok, amelyek segítenek a véleményezőnek egy irányba haladni és ezek összegzésével, a saját szubjektív meglátásaival értékelni. Egy kritika soha nem szent írás, inkább intelligens vitára akar alapot adni, mint elvárni az olvasótól, hogy törvényszerűen elfogadja azt, ezzel is témát és kommunikációs csatornát biztosítva az emberek között.