FLYVIKWORLD

Az amerikai remake mánia lassan ott tart majd, hogy az eredeti európai alkotással párhuzamosan fogják majd forgatni az Újvilág közönségének a filmeket. Lehet ezt kritizálni, de legalább próbálkoznak azzal, hogyha már például a texasi tehenészlegények és lányok nem ülnek be egy jelen esetben svéd filmre, akkor lefordítva megkapják azt honfitársaik tolmácsolásában. Ez tény, a filmek készülnek, tehát megállítani a folyamatot úgysem tudjuk, inkább foglalkozzunk velük. A svéd válozat inkább hasonlított egy dogmaszerű alkotásra, de mielőtt még Réz tanár úr leveszi a fejem, máris helyreigazítok: az nem dogma film, de igen egyszerű eszközökkel és szárazabban vitték filmre a történetet az amerikai változathoz képest. Ütött, de nem annyira, mint ez a változat. Annyira depresszív hangulatba kerülsz a megtekintés után, hogy kell egy kemény Family guy maraton, csak hogy ne azon kapd magad, hogy a pengét keresed a fürdőszobában. Ehhez persze az is kell egy film esetében, hogy minden összeálljon ahhoz, hogy átérezd, ami ebben az esetben teljesül is, hiszen mind a képi világ, mind a zene, mind a vágás és a színészvezetés is első osztályú. Ez egy szerelmes film, ami szépen bontakozik ki abba az irányba, amely végül az igazi Rómeó és Júlia végkifejlethez vezethet...persze nem teljesen követve a Shakespeare által megírt konklúziót. Adott egy 12 éves srác, akit mindig bántanak, de kiállni magáért nem mer és egyedül tengeti életét, míg nem találozik az új szomszédlánnyal, aki elsőre nagyon szimpatikus, majd csak számára marad az, hiszen kiderül, hogy a lány nem más,mint egy nagyon régóta 12 éves vámpír. Az alkotás sötétsége nem is abban rejtőzik, hogy hányan esnek áldozatául a lány vérszomjának, hanem inkább attól ránt mélyre, hogy a két fiatal egyre inkább magányosa marad a világgal szemben, ami azért is érthető, mert a kettőjük kapcsolata nem lehet felvállalt és nyílt. Ami még inkább rátesz egy lapáttal, hogy gyerekekről van szó és mindenféle belemagyarázás nélkül, de valahol egy kritika az értékítélet eltorzuálásnak folyamatáról, melynek első áldozatai a kiskorúak, akik még függnek szülőtől, pedagógutól.
Mindent egybevéve ez egy szép film. Lassú, de átütő. Felkavaró és mélyreható. A két főszereplő nevét pedig kötelező feladatként jegyezzük meg, mert olyan alakítást nyújtanak, amelyet a mai sztárvilág nagybetűs üdvöskéi bizony megirigyelhetnének. Chloë Grace Moretz, a vámpír Abby-t alakító lány ismerős lehet mindenkinek, hiszen ő irtotta az ellent a Kick/Ass-ben, mint Hit Girl, a magányos kisfiú Owen szerepében pedig az a Kodi Smit-McPhee brillírozik, aki a The Road szürkeségét töltötte meg a gyermeki ártatlanságával. Ha ezek után is jól választanak szerepet, garantált a kultstátusz mind a két tehetségnek.
Nálam 7/10 és csak ajánlani tudom, hogy engedjük be ezeket a filmeket az életünkbe, mert értékkel bírnak, még akkor is, ha manapság inkább a vidámabb alkotásokat kellene néznünk, mert ha kitekintünk a világra, a valóság nem éppen szívderítő.