FLYVIKWORLD

Nem azért nem írtam még róla, mert nem láttam, hanem azért, mert egy olyan filmnek tűnt, amelyre oda kell figyelni és meg kell emészteni. A megtekintése után elfogott egy érzés, ami nem engedett el azóta sem, ha rágondolok: alvás. Lehet, hogy a posztapokaliptikus dráma műfaja jó ötlet valaki szerint, de engem nem győzött meg arról, hogy sok ilyen filmet kellene forgatni. Nem kellemes érzés a vászon előtt bólogtani, miszerint: igen, ez lehet a jövőnk.  A film nem szól majdnemhogy másról mint egy apa megy a fiával a part felé, mert ott jobb lesz. Néha történik ez meg az, de alapvetően semmi. Ezt persze mind lassan. Amikor először pillantottam rá az órára, abban a reményben, hogy mindjárt vége, csalódott lettem. Még csak 20 perc telt el. Na, de itt jön el a pillanat, hogy leírjam: a film hatással van az emberre. Először tényleg rossznak, unlamasnak gondolod, aztán másnap elmész zuhanyozni, reggelizel, fogat mosol, munkába mész, este az ágyadba fekszel. Miután a napi rutinoddal végeztél rájössz: a filmben ezek a dolgok eltűntek. Nem adatik meg az embereknek. Nyomor, közöny, túlélés, nem törődömség, az emberség totális elvesztése. Az állandó szürke szűrőzés (kivéve a flashback-ekben), a lassú zene (Nick Cave és Warren Ellis is dolgozott rajta) egyre nyomasztóbb hangulatot okoztak nekem. Ez a film sem DVD-n, sem a moziban nem élvezhető, hanem elgondolkodtató. Nem azért készült, hogy szórakoztasson, hanem azért, mert gondolkodásra akar késztetni. A fiú könnyebben veszi az akadályokat, mint az apja, aminek az oka, hogy ő nem tudja, mit is veszített el, ő ebbe a világba született. Az apa személyén keresztül érezzük, látjuk azt, hogy mennyire nehéz feldolgozni, ha volt valamid, életed és a léttel járó boldogságot veszted el. Ennyire egyhangú és kíméletlen lehet a világvége. Nem is a kiégett, erdők, sivár, színtelen világ az elszomorító, hanem az, hogy megszűnik az emberi összefogás, törődés, odafigyelés. Az önző, egyéni érdekek törnek utat, ahelyett, hogy az összefogás győzedelmeskedne. Félelmetes és fájó a gondolat, hogy ilyenek leszünk vagy már vagyunk is. Egy játékfilmbe oltott pszeudó dokumentumfilmet néztem meg. Nem a kedvencem, mert hihető, hiteles és a világ mostani állása szerint elképzelhető. Nálam 8/10. (Nem egy könnyű, szájbarágós, akciódús film, de egyszer meg kell néznie mindenkinek és várni kell, amíg feldolgozod.)