FLYVIKWORLD

Megint az történt, ami már lassan sablonos évtizedek óta. Látunk egy trailert, szeretjük azt, megnézzük a filmet, majd ráncolt homlokkal hagyjuk el a termet. Első mondatként ugyan mindent elmondtam arról, milyen érzések kerítettek hatalmukba miután végignéztem ezt a filmet, de ne hagyd abba az olvasást, mert ki akarom fejteni az okokat. Én ezt teszem, ahogy viszont a forgatókönyv nem. Szerintem egész egyszerűen elfelejtették leforgatni az egyik legfontosabb alkotóelemet: a magyarázatot. A történet szerint egy áramkimaradás után az emberek nagy része eltűnik illetve árnyék formájában mégiscsak létezik, de már egyáltalán nem jóindulatú Casperként, hanem inkább suttogó rémalakokként kísértik azokat, akik megúszták a két dimenzióvá válást. Oké, de miért ők maradtak meg? Ez kiderül és még jó megoldást is találtak ennek bizonyítására. Ugyan a vizuális megoldások nem állíthatták a legnehezebb feladat elé az alkotókat, még így is van kivetni való az elvégzett munkában. Ami emellett viszont dicséretet érdemel, hogy a fenyegetés végig, minden jelenetben ott van és nem tágít, ami bennünk, nézőkben is azt az érzést erősíti, hogy nagyon nincs menekvés. Ezáltal eljutunk az Alkonyattól pirkadatig és a Légió alaphelyzetéig, ahol is egy helyszín van, ami viszont csak ideig-óráig nyújthat menedéket a főszereplőknek. Ami a Rodriguez film báját adta, a jó dialógusok és a fricskák folyamatos használata, de Brad Anderson és csapata inkább a Légiót vette alapul, ami rossz döntésnek bizonyult. Ott ugyan kapunk egy elnagyolt vallási köntösbe csomagolt magyarázatot az események alakulására, jelen esetben azonban egyáltalán nem kapunk választ arra a kérdésre, hogy miért is történik mindez a szereplőkkel. Sőt az sem derül ki, hogy bizonyos karakterek miért is olyan fontosak. Igaz, a végkifejlet nem lett annyira happy end, ami egy jó pontot megérdemel, de ez sem elég, ahogy Hayden Christensen igyekezete sem arra, hogy kibújjon a Star Wars-os skatulyából (azért vicces, hogy a karaktere neve Luke, csak nem Skywalker). Thandie Newton és John Leguizamo csuklóból hozzák a szerepüket, de tőlük ez maximálisan elvárható, hiszen ugyan nem tartoznak (még) az elithez, de tehetségük nem lehet vita tárgya.
Egy olyan rendező, aki A gépészt szállította nekünk, nem követhetett volna el ekkora blamát, de úgy tűnik mégis. Ezért aztán Richard kelly-effektussal állunk szemben. Amilyen jó volt a Donnie Darko, annyira érthetetlen A Doboz, úgy amilyen jó volt A Gépész, annyira összecsapott lett a Vanishing on 7th street. Már csak a magyar címére leszek kíváncsi, amit a DVD borítón láthatunk majd, mert ez a film nem fogja elérni a magyar mozivásznakat. Legalább is remélem, mert nem érdemli meg.
Nálam 5/10 és nehéz lesz meggyőzni engem arról, hogy Brad Anderson jó úton jár, ha viszont még kísérletezik, akkor ajánlom neki, hogy legközelebb először olvassa el a forgatókönyvet.