FLYVIKWORLD

Nevek, arcok, helyek...énekli Charlie a slágerben. Névtelenek, arctalanok, egy hely...énekelhetné George A. Romero a film betétdalát és ezzel el is zengné nekünk a film lényegét. A zombik már uralják a bolygót, a tényleg életben maradtak egy szigeten találnak menedéket, ahol viszont nem szívesen látják az idegeneket, sőt belső viszályok is akadnak a lakók között. Egy kis Legyek ura utánérzés. Aztán a szárazföldről jönnek emberek, akik ott akarnak letelepedni, ahol úgy tűnik, nem kellene. Ennyi a történet, miközben mindenkinél puska van és a napi rutinhoz hozzátartozik egy kis zombiirtás is. Az alapötlet, miszerint ha már legyőzni nem tudják az élőhalottakat, akkor vegyék rá őket arra, hogy ne emberi húst zabáljanak, ígértesenek tűnt, de alapvetően ennyi a kreativitás a filmben. Rengeteg áthallás van más alkotásokból, mint az Alkonyattól Pirkadatig és a Zombieland karakterei, régi westernek konfliktusai. Nem is lenne ezzel semmi baj, hiszen Tarantino is lopkod innen-onnan, de a horror atyja elvesztette az ihletet. A színészek mindegyike ripacskodik, nincsen egy igazi, szerethető valaki, akivel szívesen azonosulnánk, minden fordulat kiszámítható, minden dialógus elcsépelt. Nem tudom, hogy ez a film miért készült el, de van egy olyan sejtésem, hogy csak azért, amiért a Mártix folytatások: pénzért. Egy olyan embertől, aki 1968 óta foglalkozik a zombimítosszal (tulajdonképpen ő teremtette meg) sokkal, de sokkal többet várnék el, mert kezd eljutni oda, ahova nem szívesen tartanak a nagyvászont már meghódított rendezők: a televízió képernyőjére. Ez a film viszont pont, vagy még oda sem való. Nálam 4/10.